Visszajelentések 1939-1940
I Pi/Pj/Ln He A Stefánián Hell-szolgálata november 10-én délután Jl 16.30-as adásában budapesti keltezéssel a következőket jelenti: ' 0 1 Jp A ipagyar lapok azzal kapcsolatban, hogy az olasz király ¿¿¿4 és császár a kaposvári 6. honvédgyalogezrednek, amelynek a király es császár ezredtulajdonosa, zászlót küldött, rámutatnak az ezred olasz., eredetére, ragyogó hagyományaira és értedére. Az ezredet lombard területen a spanyol örökösödési háború idején állítottak fel és a 34-es Albrecht-főherceg gyalogos ezred nevet kapta..Az ezred felállításakor 2300 emberből állott és első parancsnoka Clerici György gróf volt. Az ezred résztvett a hétéves háborúban, majd a poroszok ellen harcolt es ennek során 1758-ban az egyik csatában ragyogó győzelmet aratott: uj 101 ágyút. 28 zászlói és igen sok hadianyagot zsákmányolt. 1759-ben Maxen mpllett mégegyszer megverte a poroszokat, amikor 12.000 embert — s tett harcképtelenné és 491 zászlóz zsákmányolt. Sz ezred a napóleoni 'xi . / háborúkban is kitűnt hősiességével. 18594ben a 34-ik gyalogezred végérvényesen elhagyta eddigi székhelyét, Milánót es ezzei el is vesztette olasz jellegét s magyar ezreddé vált. 1921-ben az ezr-d a 7-ik gyalogezred nevet kapta és ezt egészen 1932-ig meg is őrizte, amikor a honvédség átszervezése alkalmával a Nagy Lajos 6. gyalogezred nevet vette lel. I Bj{Hp/H0 A.Havas Iroda Hell-szolgálata 23.30 J iás adásában budapesti keltezéssel jelenti, hogy magyal-jugoszláv légügyi egyezményt . .taic alá. , , , Egy másik budapesti távirat a következőképpen"hangzik: A berlini magvai nemzeti .front a magyal sajtó utján azt kéri. hogy téli segély cimenNémo torszagban elő kevesbbé vagyonos honfi társak szamára ^ élelmiszcicsomagokat, különösen lisztet, zsut, szalonnát, hentesárut 2Ü es zöldségfeleket küldjenek. /MTI/ X L/E A Stefani-iroda Hell-szolgálata 22.40-kor ezeket adta: Budaoest; Tors Tibor alelnök. - w # Bud ap e st;Maay&r T jugos ziáv ker eskedel mi egyez meny. // f Budapest ;Íabmyi-bizottság Olaszországba utazott. ,. f/ ~ J Budapest; Riccardi mai napja. • £T ** Budaoest.Felsnme.gyarnági ünnepek. /MTI./ 5^ L Bs/Bs/Vi Ha hon d o n, november 11./Magyar Távirati Írod 7*/^ ' / / w j_ i filter iroda, budapesti ttídosit-ásában idéz a ^var /// Nemzetnek a határerőéitősckről irt clkaeből. • Ch Má/L ^ 0 e n f, november 11. /Magyar 'iávirrti Iroda./ ' Valamennyi svájci lap - foként a Havas-iroda budapesti jelentése alapián - hirt ad Tasnádi Nagy Andrásnak házelnökke történt megválasztásáról. Ch HT Küm/Ln Genf, november 11. /Magyar Távirati Iroda/ ^fi/ házelnökké tortént „I^IKMí? 1 Ta8nádi ******* X 'f/.íf/Ln A Stefani Iroda november 11-i 13.05 órás Well-adásáoan három budapesti hirt közöl: 1./ A Függetlenség kiemeli a magyar-jugoszláv áru-, csere fokozásának lehetőséget és előnyeit. . Á 2./ A Magyarság hódolattal adózik annak a politiérdekeben e k^ et t a fasizmus a ^ ibiai szociális virágzás és talajjavitás , . . . 3./ Hosszabb idézet a Pester Lloyd cikkéből, amelv az ^SzViííÉ 7 ált ^ h la H^ Zászl<5 jelentőségét méltatja. A'M^ÍI uvmóvj, aiicKe a zászlóavatásról. 0,7 ' kanosvári tu*f.i+4 í , Ste . fani lroáa- If-30-as Hell-adásában igen hosszú ntl S^ÖVLG A - u k °J 01 az > unne P el y lefolyásáról, áiccaroi beszédéneit szuvege. A o. honvedezred parancsnoka és iliccardi tábornok nob rköszöntenek szövege. Távirat P az_olasz király tlls szárny™^hezf ff