Virrasztó, 1975 (4. évfolyam, 3. szám)
1975-01-01 / 3. szám
—A magyar színjátszó együttesek, irodalmi színpadok és szavalok országos ünnepe, a komáromiJókai-Napok, a zselizi Országos Népművészeti Fesztivál, a népdalénekesek «Tavaszi szél vizet araszt» országos versenye, a nagy gombaszögi Dal- és Táncünnepely, a galántai Kodály-Napok keretében megrendezett országos énekkari verseny — dr. György István, a CSEMADOK titkára szavaival élve — «hódolat a népművészetnek, az ősök hagyományának». Ebben az esztendőben ünnepli a CSEMADOK, a felvidéki magyarság kulturális és társadalmi szervezete — az egyetlen — működésének negyedszázados évfordulóját. 1948-ban, a teljes jogfosztottság, elnémítottság után, a lefejezettség állapotában mindent újból kellett kezdeni... Ma, a CSEMADOK keretében 240 színjátszócsoport, 140 esztrádcsoport fejt ki aktív tevékenységet. A népi táncmozgalom jelentős eredményeket ért el: csaknem száz népi együttes és tánccsoport, valamint húsz folklór csoport tevékenykedik. örvendetesen aktivizálódtak a felnőtt énekkarok, jelentős részük van a felvidéki kórusmozgalom állandó fejlődésében. A szép eredmények elsősorban a nemzetközi kórusfesztiválon díjat nyert 80 tagú Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara hatásának, munkásságának köszönhetők. Tagjai közül huszonnégyen mint kórusvezetők működnek a magyarlakta járásokban. Feljegyeztük a CSEMADOK mai i lletékeseinek nyilatkozatát: «Az együttesek és csoportok művészi színvonalának emelése érdekében, foglalkoznunk kell népi hagyományaink rendszeres és tudományos igényű gyűjtésével...» Reméljük, nemcsak óhaj és terv marad ... Jól emlékszünk Fonod Zoltán 68-as bátor, okos írására, amelyben Nemzetiségi Intézet felállítását sürgette. Mint a felvidéki magyarság akkori, azóta félreállított, elnémított, népünkhöz hű vezetőinek «önigazgatást» sürgető konkrét javaslatait, ezt is «irredenta» követelésnek minősítették a huszákizmus s vele a magyarüldözésben maradéktalanul egyetértő sovinizmus ügyvivői. Zalabai Zsigmond írja: «Szülőföld ... — forgatja, ízlelgeti az ember a szót, s közben arra gondol, hogy a nyelv csodákra képes. Csodákra, mert az iménti szó nemcsak hangzásával, hanem legmélyebb lényegével: jelentéstartalmával is asszociálja a szülőanya kifejezést. Mert a szülőföld — akárcsak édesanyánk — egyben «nevelőföld» is: valóságszemléletünk, erkölcsi tartásunk, világlátásunk alakítója ... a tájban ott él az ember s általa a munka, az erkölcs, a hagyomány, a történelem ...» (Irodalmi Szemle, Pozsony, 1973.) így írnak a Garam, Ipoly, Sajó, Hernád mentén... A felvidéki magyar irodalom néhány reprezentánsának külföldi útját lehetővé kell tenni, velük találkozni, termésükkel ismerkedni: a szabadföldi magyarság sürgető feladatai közé tartozik! 801
