Virrasztó, 1975 (4. évfolyam, 3. szám)

1975-01-01 / 3. szám

helyneveiben tömegesen hagyták hátra szótáruk elemeit.1 A Dráva- Száva közének keleti része pedig kezdettől fogva a honfoglaló Árpádok uralmi területéhez tartozott, mint Tétény vezér szálláshelye. Egyébként tőle származik e terület «Tót-Hon» (Tud-On, Tudó Hona) elnevezése. A horvátok valódi történeti joga tehát az Adria keleti partjára korlátozódik és így eleve hibás a dolgot úgy beállítani, mintha a horvátok történeti jogát sértette volna a magyarok Dráván túli szereplése és mintha 1918-ban a horvátok «ősi» országukkal szakadtak volna ki a magyar Szent Korona joghatósága alól.

2. Mi, magyar történészek, nem oszthatjuk azt a horvát nézetet sem, amely szerint a török hódítás az ő számukra «rettenetes romboló erő» lett volna, amely «biológiai létüket» is végpusztulással fenyegette (4. 1. és egyebütt). A valóságban ugyanis az történt, hogy a boszniai horvátok, akiknek külön királyságuk volt abban az időben, a török megjelenésekor felzárkóztak a hódítókhoz, tömegesen áttértek a muzulmán hitre és ők szolgáltatták a pusztító töröknek a segédhadakat, sőt igen gyakran a vár- és hadseregparancsnokokat, beleértve a vezéreket is. Azok a horvátok pedig, akik nem akartak a törökhöz csatlakozni, elhagyták lakóhelyeiket és észak felé menekülve a Magyar Állam területére kértek és kaptak bebocsájtást a «veszedelem idejére», akárcsak a szerbek (pro tempore periculi). Nagyon jól ismerjük a horvát nemzetségek északra menekülését, amelynek során a Frangepánok, Subicsok (a későbbi Zrínyiek), Verancsicsok, Draskovicsok, Jurisicsek, Zápolyák és sokan mások is fényes megélhetéshez jutottak Magyarországon. A tulajdonképpeni régi Croatia ekkor már elveszett, nevét ezek a menekülők vitték északra és kezdték a 17. században Sclavonia nevével egyértelműen használni. Itt, Szlavóniában, az ősi magyar Zágrábban alakult ki a horvátok új politikai és kultúrális központja. A horvát nép tehát a török korban terült szét azon a területen, amelyet a legújabb korban Magyarországtól természeti jogon magának követelt, — a horvátok ugyanis a török veszély elmúltával nem mentek haza! Ha a horvát néptalaj a török korban ennyire kibővült, kétségtelen túlzás azt állítani, hogy a horvátok lettek volna a török kor nagy vesztesei.

1 Az Una (Unna) vize eredetileg a «Hon» vize volt, egy fokkal mélyebben ejtett magánhangzóval és csendes H-val. A Kulpa akkoriban és az egész középkorban még Colapis néven szerepelt, vagyis úgy, mint a felkelő Napisten (Kelő) Vize (Pis). A Zágráb név eredete is magyar: az Ég-Ür Hab városa, vagyis a Napisten (Az Ég-Ür) papjának (Hab, Ab) városa. Az ősi magyar pogány isten Űr, Ra, Bál neve (Bál, Bél, Bilo) egész Szlavóniában mindenütt sűrűn előfordul. Csánki Dezső Kőrös-megyére vonatkozó levéltári kutatásaiból tudjuk, hogy Szlavónia sűrű magyar nyelvű telepekből állott és százával találjuk a magyar helyneveket Tótországban is. E helynevek forráscsoportjával sajnos magyar részről sem foglalkoztak még kellő mértékben.

791