Virrasztó, 1972 (2. évfolyam, 4. szám, 3. évfolyam, 1-2. szám)

1972-09-01 / 1. szám

J. GASSNER az 1918-as összeomlást követően Németországban kezdte el egyetemi tanulmányait, majd a budapesti Közgazdasági Egyetemre járt, de édesapja halála miatt tanulmányait félbeszakítva visszatért Temesvárra. Felesége budapesti volt. 1923-ban a temes­vári Schwäbische Volkspresse-nél kezdte meg újságírói működését és már 1924-ben e lap felelős szerkesztője lett. 1928-ban a Délvidék legnagyobb német lapjához, a liberális Temesvarer Zeitung-hoz ment át, mint annak szerkesztője. Amikor 1940-ben már az Erneue­rungsbewegung hatalomátvétele után e lap betiltásra került, Josef Gassner visszakerült régi lapjához, amely ekkor már «Banater Deutsche Zeitung» néven jelent meg, majd 1941. november 20-án a romániai német népcsoport sajtó és propaganda osztályának vezeté­sét s egyben a népcsoport központi napilapja temesvári kiadásának, a «Südostdeutsche Zeitung»-nak főszerkesztését vette át. Amikor 1944 szeptemberében neki is menekülnie kellett Temes­várról, Budapesten a «Pester Lloyd»-hoz került s e lapot 1944 de­cemberében Szombathelyre is követte. Németországban 1948 és 1951 között a salzburgi «Neuland»-ot, a dunai németek első nagyobb hetilapját szerkesztette. 1951-ben ki­vándorolt Amerikába és Los Angelesben telepedett le. Nagy része volt abban, hogy a los-angelesi magyar katolikus egyház plébánosa, a bánáti származású Láni Mátyás több ezer német részére tette lehetővé az amerikai bevándorlást s Gassner mindent elkövetett, hogy Láni Mátyás plébánáját a dunai németség kezére játssza. 1959- ben visszatért Németországba és a müncheni Süd-Ost Institut-nak s egyidejűleg az egykori Német Néppárt magyarellenes hagyomá­nyait felelevenítő, de jól szerkesztett «Der Donauschwabe» állandó munkatársa lett. Cikkei, visszaemlékezései és vitairatai a két világháború közötti délvidéki német politika gazdag, de politikai beállítottságát vissza­tükröző és így kritikát igénylő forrásai. Homonnay Elemér IRODALOM: 1 J. Gassner: «Dr. E. Reitter 95 Jahre alt.» Der Donauschwabe, 1970.10.25. 2 Franz Schuttak: «Dr. E. Reitter gestorben.» Der Donauschwabe, 1971. 11. 28. 3 J. Gassner: «Father M. Lani u. sein Werk.» Der Donauschwabe, 1969.8.24. ‘ Anton Valentin: «Ein treuer Kämpfer für Volkstum und Heimat — Chefredakteur a. D. Josef Gassner 65 Jahre alt.» Der Donauschwabe, 1964. 3. 22. 3 J. Gassner: «Ein Buch über Rudolf Brandsch und seine Politik.» Der Donauschwabe, 1971. 1. 3. “ Hans Herrschaft: «Um die „Temesvarer Zeitung”». Neuland, 1971. Nr. 2. «Die Geschichte der „Temesvarer Zeitung” im Urteil der Fachwelt». Der Donauschwabe, 1971. 8.23. 7 Dr. A. P. Petri: «Josef Gassner ist tot.» Der Donauschwabe, 1971. 10. 17. 42

Next

/
Thumbnails
Contents