Virrasztó, 1972 (2. évfolyam, 4. szám, 3. évfolyam, 1-2. szám)
1972-09-01 / 1. szám
In Memóriám Báró KEMÉNY JÁNOS Báró gyerőmonostori KEMÉNY JÁNOS író, az erdélyi magyar irodalom és színművészet nagy mecénása, az Erdélyi Helikon megalapítója 1971. október 13-án, Erdélyben, 68 éves korában elhunyt. Marosvásárhelyen a Művelődési Palota előcsarnokában ravatalozták fel, ahol nagy tömeg kíséretében a régi és az új erdélyi magyar írók és költők vettek tőle búcsút az egész erdélyi magyarság nevében. Holttestét Marosvécsen, várkastélyának parkjában, a «kőasztal» mellé temették, ahol 1924-ben az Erdélyi Helikont megalapították. Emlékét kegyettel megőrizzük. RUDNAY EGYED RUDNAY EGYED, a Felvidék legősibb nemzetségének, a DIVÉK- nemzetségnek egyik utolsó sarja, volt brüsszeli magyar követ, számos történelmi és heraldikai társaság tagja, szakíró, 1971. szept. 28- án, Brüsszelben 88 éves korában meghalt. Az emigrációban írt és megjelentetett ATTILA TRILÓGIA című munkájában évtizedek munkájával összegyűjtött történelmi adatok tömegével bizonyította, hogy a Felvidéken Attila óta a Tudun vezetésével székelyek éltek, akiket Árpád honfoglaló magyarjaival szemben «fekete» magyaroknak, földjüket Fekete-Magyarországnak hívták. Az egyik tudunjuk már Nagy Károly idejében megkeresztelkedett és Nyitrán püspökséget alapított, amit csak nemrég szervezett át a Vatikán a «szlovák» egyház vezetésére érsekséggé. Ezzel azt is bebizonyította, hogy a Felvidéken a honfoglaláskor és még utána is hosszú ideig a szlávoknak hírük-hamvuk se volt. A fiatalabb történész nemzedékre vár a feladat, hogy az ebben található adattömeget megfelelő formában, lehetőleg idegen nyelven, a világ elé tárja és bebizonyítsa vele a Felvidék másfélezeréves magyar voltát és hozzá való elidegeníthetetlen jogunkat, ha az ott lakó magyarság már zömében el is szlávosodott. Rokonaira pedig az a súlyos kötelesség hárul, hogy felbecsülhetetlen értékű és pótolhatatlan történelmi hagyatékát: irat- és okmánytárát biztonságosan megőrizzék és átmentsék a jövő számára. Rudnay Egyed egyedül ezzel a töredékes munkájával örökre beírta nevét a magyar történelembe. Emlékét kegyelettel megőrizzük! 32