Virrasztó, 1972 (2. évfolyam, 4. szám, 3. évfolyam, 1-2. szám)

1972-09-01 / 1. szám

átalakítani őket. «Ígéret, fenyegetés, bürokrácia közepette is a magyarok magyarok maradtak... Barátok vagy ellenségek, el kell ismernünk, ez a nép az új Európa egyik legerősebbje.» (284. 1.)

Rátérve a trianoni diktátumra, Bonnefon fejtegetéseiből jó megjegyeznünk két szakaszt. Az első ez: «A békét két elv alapján alkották: a faj tiszteletbentartása; minden egyes nép önrendelkezési szabadsága. Ezeket az elveket a megkisebbített Magyarország vámhatárán elfelejtették. A legellentétesebb pártok emberei a francia képviselőházban és a szenátusban kijelentették ezt az igazságot, — s milyen emberek! a Paul Boncour-ok, a Monzie-k, a La Marzelle-k.» A másik: olyan «elsőrendű embereknek, amilyen Benes vagy Take Janescu (értsd: Jonescu), barátaink és szövetségeseink, kell az elsőknek lenniük Franciaországnak a magyar élet fenntartására irányuló erőfeszítése támogatásában.» S mivel egyikük, — nyílván Benes —, elismerte, hogy az «érdekek közösségét a földrajz meghatározta», Bonnefon Burnhesre hivatkozva megjegyzi, hogy «a béke földrajzi ügy, avagy pontosabban: a korszerű béke a földrajzból következik.» (286. 1.) Mi geopolitika szóval szoktuk ezt kifejezni. A szó a franciáknak nem igen tetszik.

Charles Daniélou «Le Traité de Trianon» (Paris 1923, Figuière, 214. 1.) c. művét bonyolult kutatások után, leánya — Mme G. Izard- Daniélou lekötelező szívességéből most sikerült megszereznünk. — Föltételezhető, hogy csak kis példányszámban jelent meg s mivel Pierre Rain «L’Europe de Versailles, 1919—39» (Paris 1945, Payot, 314 1.) című jó összefoglalója szerint Daniélou egyes megállapításai Benes és társainak kellemetlenek voltak, nyílván könnyen felvásárolhatták és eltüntették. Pedig Daniélou, aki a trianoni béke előadója volt a francia képviselőházban, minden valószínűség szerint épp azért tette közzé jelentését, hogy a gyanúsításoknak véget vessen. S ha viszont mi valóban inkább tárgyilagosságra törekvő jelentésében találunk kifogásolni valókat, két mentő-körülményt nem mulaszthatunk el fölemlíteni:

1. a rendkívül ellenséges légkört Magyarország ellen, ami a magyarellenes rágalomhadjárat eredménye volt;

2. a nagyon hiányos cáfolatot és más bizonyító anyagot magyar részről.

(Daniélou jellemzésére szükségesnek látom megjegyezni, hogy «Le carnet d’un parlamentaire» (Paris 1927, Figuière) képviselőházi élményeit rögzítő följegyzései rokonszenves, tárgyilagos, patrióta egyéniségre vallanak. Így észrevételezi, hogy Clemenceau a békeszerződések körül önkényesen járt el és figyelemreméltónak tartja Renkin belga miniszter 1922,V.23-án a békediktátumokra vonatkozó kijelentését. Eszerint ahelyett, hogy Ausztriát (és nyilvánvalóan Magyarországot) ellensúlyként hsználták volna fel, lerombolták, következésképp megerősítve a német egységet. 173. és 176. sk. 1.)

10