Virrasztó, 1972 (2. évfolyam, 4. szám, 3. évfolyam, 1-2. szám)
1972-10-01 / 2. szám
csak bottal és botozással, korbáccsal tudtak valamennyire rendben tartani. Külsőségekben megnyilvánuló «kultúrájukra» jellemző, hogy púderrel és illatszerekkel fejezték ki tisztjeik és férfiaik nagyhatalmi törekvéseiket és sajnos, volt alkalmunk látni Budapest utcáin kipúderezett képű, de fekete nyakú oláh vitézeket 1919-ben. A Trianon által alkotott Nagy-Romániában a változó kormányoktól függő, teljesen centralisztikus és amellett közismerten korrupt közigazgatási rendszer volt életben, úgy hogy maguk az erdélyi románok is szükségesnek tartották a királysághoz való csatlakozás egyik főfeltételéül az erdélyi autonom közigazgatási rendszernek a fenntartását kikötni. A gyulafehérvári határozatnak (1918. dec. 1) ezt a részét azonban a centralisztikus irányzatú román közfelfogás nem vette figyelembe és egymás után semmisítette meg azokat a szabadságjogokat, amelyeket az Erdély területén élő nemzetek és egyházak évszázadokon keresztül élveztek. Vajda-Voevod Sándor, román miniszterelnök mondotta a bukaresti parlamentben (Desbaterille Deputatilor, 1923. március 16): « A román kormány olyan gúnyt űz a választásokkal, amilyenre a magyar kormányok alatt nem volt példa.» Ugyancsak ő mondta a buzali népgyűlésen (Adeverul, 1923. nov. 13): «A múltban számunkra Románia a gyönyörű víziók és az ideális szabadság hazájaként tűnt fel. Azóta létrejött Nagy-Románia. Micsoda csalódás! Felébredtünk illúzióinkból és rájöttünk, hogy rabszolgák lettünk. Magyaroszágon nem voltunk azok. Ott szabadon beszélhettünk az utcán, házainkban, a parlamentben. Ma azok, akik a román közélet legalávalóbb elemei, adnak nekünk leckét a hazafiságból! Magyarországon kezünkben volt a törvények pajzsa, amely bennünket, románokat is védett. Ma úgy bánnak velünk, mint ellenségeikkel, akik törvényen kívül állunk.» A román impérium gyűlölködéssel vegyes félelemérzete rányomta bélyegét az egész állami apparátusra. Fegyverkezésükben versenyeznek a másik két műállammal és a kémek tömegét irányítják Csonka- Magyarországra. Szorosan együttműködnek a francia hírszerzéssel a magyar és a német újjáéledés figyelésére. Ám ők az elsők, akik a fellendült Német Birodalom szolgálatába szegődnek és ugyancsak ők azok, akik 1944. augusztus 23-án elárulva szövetségeseit, — az előnyomuló szovjet csapatokkal együtt rátámadnak a német hadseregre. Ez az árulásnak a legpiszkosabb formája, amely szinte példátlan a történelemben. A katonai és szövetségesi morál ilyetén való semmibevétele olyan egyéneket igényel, akik nem érdemlik meg a nemzet fogalmát és nem számíthatnak az államalkotás jogára. 28
