Virrasztó, 1972 (2. évfolyam, 4. szám, 3. évfolyam, 1-2. szám)

1972-10-01 / 2. szám

A XVIII. század folyamán különösen nagymértékű volt az oláh bevándorlás a két oláh vajdaság: Oláhország és Moldva területéről. A török közigazgatás ugyanis az adók behajtását a görög fanariótákra bízta, akik a legembertelenebb kizsákmányolással jártak el a lakossággal szemben. Ebben az időben az erdélyi oláhság létszáma megnégyszereződik. 1700-ban 250 000 oláhot számolnak össze és 1811- ben már 950 000 oláh él Erdély területén.

Ez az állandó bevándorlás és a bevándoroltak hullámzása, ide-oda való költözése igen megnehezítette műveltségük emelését, bár a görög katolikus egyház igen sokat tett az oláhok műveltségi és politikai érdekeinek kielégítésére.

A fogarasi görög katolikus püspök Balázsfalván kapott nagy birtokot, ugyanott középiskolát és papnöveldét is alapítottak, oláh nyomdát rendeztek be és az ott működő bazilita (a keleti egyház egyik szerzetesrendje) kolostor a kibontakozó oláh kultúra központja lett. De az erdélyi püspökök, a nagyváradi püspökök is sokat tettek az oláh műveltség megemelésére.

Ezekben a szerzetesekben a római kor emlékeivel való megismerkedés és az oláh nyelvnek a latin nyelvhez való hasonlósága azt a téves hitet kelthette, hogy az ő népük a dákok és a római hódítók, Traianus császár légionáriusainak a leszármazottja és magukat Dácia — Erdély római korabeli neve — őslakóinak tekintették. (Itt meg kell jegyeznünk, hogy a mai román nyelvben 2600 latin eredetű szó mellett 3700 szláv szó van.)

Hogy ez a dákó-román hipotézis mennyire távol áll a valóságtól, idézzük dr. Padányi Viktor történész idevágó tanulmányát:

«A román nép eredete teljesen megállapíthatatlan. A terület, Havasalföld és Moldva a népvándorlás kapuja, ahol minden keresztülvonuló néphullám hagyott valami töredéket. Hím, bolgár, gepida, avar, magyar, besenyő, kun, ukrán, tatár, török, örmény, cigány, görög és különböző szláv töredékek zagyvalékéba szűrődik bele egy megállapíthatatlan, macedón, vagy albán, vagy dalmata eredetű népbeszivárgás a XII.—XVI. századok folyamán, amelynek neve sem volt, mert a szó, amivel jelölték, — vlach — nem népnevet, hanem pásztorkodó foglalkozást jelentett. Ez a tarka népkonglomerátum gyúródott össze a századok folyamán többé-kevésbé egységes néppé, alakított ki az eredetileg beszélt szláv helyett egy latinizált nyelvet, s az európai romanticizmus korának múltkeresése során, álmodott magának múltat és történelmi leszármazást, egyenesen a rómaiaktól, román nyelvcsaládhoz tartozó nyelve és a tizennyolc évszázaddal azelőtt, ezen a vidéken, mintegy négy emberöltőn keresztül létező Dácia nevű római provincia emléke alapján.

A területet Traianus római császár hódítja meg, Kr. u. 107-ben és Marcus Aurelianus ürítteti ki Kr. u. 271-ben. Ez a provincia volt a római birodalom legutoljára szerzett és legelőször elvesztett pro26