Virrasztó, 1972 (2. évfolyam, 4. szám, 3. évfolyam, 1-2. szám)
1972-10-01 / 2. szám
A magyarság tragédiáját főleg az okozta, hogy Európa nem szolgálta ugyanazzal az erővel a keresztény szolidaritás gondolatát, mint a magyarság. Az egész kereszténységet végső pusztulással fenyegető tatár és török harcok idején a magyarság nem kapott Európától segítséget, csak néha biztató szavakat. Egyedül a római pápák voltak a magyarság segítségére, ai nem világi hatalmukkal és pénzzel. A magyarság 150 évig egymagában állta az irtózatos török világhatalom ostromát. Vére hullásával, élete feláldozásával, sebeivel tartotta határait és a török támadások csaknem mind a Magyar Birodalom területén omlottak össze. Nyugat számára továbbra is megmaradt a védőbástya szerepünk, de egyetlen szörnyűséges csatatérré vált az ország. A Habsburg királyok passzív magatartása, Nyugat közömbössége az aggódó magyar lelkekben kezdett már elviselhetetlenné válni, mert az 1664-es vasvári béke idején már nyilvánvaló volt, hogy a török ereje a perzsa háborúkban szenvedett nagy vérveszteség nyomán megtört, tehát Magyarország felszabadításának az ideje elérkezett. A Habsburgok azonban csak akkor fogtak össze ai pápa és a lengyel király ösztönzésére a keresztény világgal, hogy a törököt Európából kivessék, amikor az már Bécset fenyegette. A nagy nyugati haderő és a magyarság utolsó erejével egy emberöltőn át tartó harcokban sikerült az egész ország területét felszabadítani (1691). De alig szabadult fel Magyarország, Lipót császár máris benyújtotta a számlát: ismerje el a Nemzet ai Habsburg-ház örökösödési jogát a magyar koronára. Pedig a nagy hadsereg elsősorban XI. Ince pápa 400 000 aranyforintjából lett felállítva. A legyöngült magyarságot a császári önkény teljesen elnyomta, alkotmányától megfosztotta. Habsburg szolgálatban álló zsoldosvezérek és vész-törvényszékek garázdálkodtak az országban és még rosszabb helyzetbe került a magyarság, mint volt a török hódoltság alatt. Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc hosszú és tisztán nemzeti alapon álló küzdelmére volt szükség, hogy Bécs legalább a nyílt beolvasztási politikáját feladja. Ebben az időben lepik el az országot az oláhok, a szerbek és a nyugatról betelepített franciák és németek. A kiirtott területeken a birtokigények felett egy idegenekből alakult bizottság döntött, amely a magyarság teljes háttérbe szorításával óriási birtoktesteket juttatott idegen generálisoknak és katonai szállítóknak, ezáltal a még megmaradt magyar vezetőréteg nagy részben megsemmisült és elszegényedett. Az angol és francia népesség létszámát meghaladó és nagyhatalmi politikát joggal űző egykori magyar Nemzetből most kis nép lett. Vámunk kellett tehát a XIX. század közepéig, amíg újabb népszaporodás erőinket ismét acélossá tette, s csak akkor vehettük fel újra évezredes hivatásunk keresztjét. 8