Virrasztó, 1971 (1. évfolyam, 4. szám, 2. évfolyam 1-2. szám)

1971-03-01 / 4. szám

Így Bosznia—Hercegovina katonai megszállását követően nem maradt más hátra, mint Bosznia—Hercegovinát átmenetileg a Monarchia egyik közös szervének, a közös pénzügyminisztériumnak ellenőrzése alá rendelni. A Monarchia legfőbb vezetősége tisztában volt e tartományok közigazgatása megszervezésének és közgazdasági élete modernizálásának nehézségeivel. Éppen ezért a közös pénzügyminisztérium élére a helyi viszonyokkal ismerős Kállay Benjámint állították. Kállay Benjámin az adott körülmények közt az egyetlen lehetséges utat választotta, amikor politikájának központjába a mohamedán bosnyákságot állította s a nagyszerb és nagyhorvát törekvések ellensúlyozására a bosnyák nemzeti öntudat kialakítására törekedett. Amíg a tartományok közigazgatásának megszervezését és gazdasági életének beindítását Kállay a legteljesebb sikerrel oldotta meg, a századfordulón be kellett látnia, hogy az egyre agresszívabbá váló nagyszerb törekvéssel s a horvátság körében egyre inkább tért nyerő délszláv mozgalommal szemben, a szerb és horvát aspirációk ütköző területén a bosnyák kurzus nem tartható fenn. Miután tisztában volt azzal, hogy a nagyszerb megoldás csak a Monarchián kívül és a Monarchia ellenében valósítható meg, elkerülhetetlennek tartotta a horvát kurzusra való átállást, hogy az egész horvátságot fel lehessen sorakoztatni a nagyszerb gondolattal szemben. Sajnos, Kállay Benjámin 1903-ban meghalt, mielőtt a Monarchia boszniai politikájának e gyökeres átállítását megvalósíthatta volna. Halála annál nagyobb vesztesége volt a Monarchiának, mert éppen akkor következett be, amikor a belgrádi királygyilkosság eredményeképp a monarchiaellenes és oroszbarát Karagyorgyevicsek kerültek Szerbia trónjára, amikor Spalajkovics Franciaországban kiadott könyve nyíltan felvetette Szerbiának Bosznia—Hercegovinára emelt igényét.2

Kállay Benjámin halálát követően a Monarchia boszniai politikáját a bizonytalanság, a kapkodás jellemezte. Következésképp a szerbség egyre inkább teret nyert, ugyanakkor Starcsevics Ante nagyhorvát elgondolásával szemben a horvátság körében a délszláv jellegű szerb—horvát koalíció nyomult előtérbe. A horvát ferenceseknek ez irányzathoz való felzárkózása véglegesen felborította az erők kiegyensúlyozására irányuló bécsi politikát.

Ily körülmények közt a Monarchia vezérkari főnöke, Conrad von Hötzendorf, a délszláv kérdés megoldására nem látott más módot, mint Szerbia elleni preventiv háborút, Szerbia bekebelezését és a Monarchia valamennyi délszláv lakta területét felölelő délszláv állam létesítését a Monarchia keretén belül, mint Ausztriával és Magyarországgal egyenrangú harmadik államot. E trialisztikus megoldás közel állt Ferenc Ferdinánd trónörökös elgondolásához, aki az 1867-es kiegyezéssel teremtett dualisztikus rendszert túlhaladott30