Virrasztó, 1971 (1. évfolyam, 4. szám, 2. évfolyam 1-2. szám)

1971-03-01 / 4. szám

tem padjaiból kerültek. Az író-szerkesztők munkájáról és az új lapokról találó képet ad egyik írásában Herédi Gusztáv. «Az egyiket Csíkban szerkesztik — írja —, de Marosvásárhelyt nyomják, a másikat Sepsiszentgyörgyön írják, de Brassóban állítják elő, a mun­katársak javarésze diákotthonokban, tömegszállásokon lakik, étkez­dében kosztol, keveset alszik, sokat van úton a terep-szerkesztőség­­nyomda háromszöge között, mindnyájan rengeteget dolgoznak; ír­nak verset és riportot, vezércikket és színibírálatot, beszédeket és jelentéseket fordítanak románról magyarra és magyarról románra ... Hargita és Kovászna megyében ezek a lapok a társadalmi mozgás, szellemi erjedés igaz gerjesztőjévé válnak.» ... Mi lesz a Forrás eredménye, meddig ér el a most jelentkező nemzedék?... Egy bizonyos: írásaikat jó közönség várja. Románián belül egy két milliós népcsoport, amely tízezres példányszámban vásárolja a magyar írást, verses könyvet, regényt, elbeszélést és folyóiratokat, s hat színháznak ad értő nézőket. Tamási Áron É ne kés madara egy évadban hatvanszor aratott sikert; műsoron szerepel most is. S még egy adalék: Csíkszeredán 1968-ban rendezték meg a 45. tár­latot. Az írásnak változatlanul missziója van, s az erdélyi, a romániai magyar írónak változatlanul meg lehet a reménye: hátha mégis el lehet mondani az emberi együttélés nagy próbáját. Innen, Erdély­ből, világraszóló érvénnyel.» (A kiemelést én eszközöltem.) * Eddig a tanulmány, amelynek idézett részei maguk helyett be­szélnek. Sajnos, a valóság még ennél is sivárabb és elszomorítóbb. A ki­­szivárgott hírek szerint az erdélyi magyar fiatalság elrománosítása egyre erőteljesebben folyik; akik még beszélik a magyar nyelvet, azok is romános kiejtéssel beszélik már, amiben az a legszomorúbb, hogy az már az öregeknek sem tűnik fel. A románok semmitől sem riadnak vissza, hogy a felnövő magyar fiatalság nemzeti öntudatá­nak kifejlődését megakadályozzák. Így a még el nem pusztított magyar kultúrértékeit, a világhírű erdélyi könyvtárak és levéltárak nyelvi, irodalmi, történelmi, stb. magyar kútfőit a legkülönbözőbb kifogásokkal egyszerűen elzárják a magyar tanuló és egyetemi ifjú­ság elől. Ugyanakkor az egyedüllétező román állami könyvkiadók a jelenlegi magyar munkákat is, legyenek azok irodalmiak, vagy tudományosak, csak kis példányszámban nyomják és annak is csak egy kis százalékát adják ki forgalomba eladásra. Jóllehet ezek egy­kettőre elfogynak, a könyvkereskedők még kérésre sem kapnak utánpótlást, a megmaradt példányokat pedig egy bizonyos kis idő múlva bezúzzák. Néha akad egy-két biztató hír is. Ilyen az is, hogy a Kolozsvári Akadémia és a Nyelvtudományi Intézet Szabó Attila professzor és 24

Next

/
Thumbnails
Contents