Virrasztó, 1971 (1. évfolyam, 4. szám, 2. évfolyam 1-2. szám)

1971-09-01 / 2. szám

dalmát partok megszállására akarták felhasználni, hogy ezzel Magyarországot a baráti Olaszországgal szemben kijátsszák.

Ezzel a 2. gépkocsizó dandárnak Dél-Magyarország visszafoglalásával kapcsolatos hadművelete végétért és a 4. gépkocsizó lövész zászlóaljat visszairányították béke állomáshelyére, Kassára.

*

Ha az Olvasó megfigyelte leírásomat, láthatta, hogy csapataink sem a Szerémségben, de még Ószerbiában sem kerültek szembe partizánokkal, egyedül csak Bácskában, ahol a partizán tevékenység a hadműveletek befejezése után sem szűnt meg, sőt egyre inkább fokozódott. A partizán tevékenységnek számtalan honvéd, csendőr, állami alkalmazott és polgári áldozata volt. A nemzetközi egyezmények értelmében a partizán törvényen kívüli személy és eszerint kezelendő. A magyar katonai hatóságok mégis csak akkor nyúltak erélyesebb eszközökhöz, amikor a helyzet már tűrhetetlenné vált. Megengedem, hogy Feketehalmi-Czeidner tábornok, akit a partizán tevékenység felszámolásával bíztak meg és beosztottai a végrehajtás során hibákat követtek el és ártatlanok is áldozatául estek a tisztogatásnak. Ez azonban ilyen körülmények között elkerülhetetlen. De ha figyelembe vesszük, hogy a két világháború között a Bácskába tervszerűen és céltudatosan betelepített kb. 26 000 ószerbiai dobrovoljác mindegyike jól kiképzett, hivatásos partizán volt, akkor a tisztogatás során elfogott és kivégzett 3500 partizán csak elenyésző csekélység. Különösen az, — még akkor is, ha a szláv propaganda ezzel akarja elkendőzni a szlávok 50 éves, céltudatos magyarirtását, — ha figyelembe vesszük, hogy a szerbek a nyugati hatalmak hallgatólagos jóváhagyásával és támogatásával mennyi magyart irtottak ki 1918 óta, nem is szólva arról a 35—40 000 magyarról, akiket Tito partizánjai gyilkoltak meg egy-két hét leforgása alatt.

A Délvidék felszabadításával kapcsolatban Churchill ezeket írta az akkori magyar vezérkari főnökről: «A magyar vezérkari főnök, a német származású Werth generális magához ragadta a kezdeményezést, a német legfelsőbb parancsnoksággal egyetértve megtette a szükséges intézkedéseket a magyar kormány tudta nélkül.» Teleki Pál is hasonló értelemben írt Horthy Miklós kormányzóhoz intézett levelében: «Értem Werth okoskodását, aki mint nem magyar ember nem látja az ország magatartásának nagy feladatát.»2

Werth Henrik nem szorul a védelmemre és nincs jogom Teleki Pál felett ítélkezni. A történelem majd ítélni fog. Az igazság kedvéért azonban már most meg kell mondani, hogy pontosan ennek a «német» embernek köszönhető, hogy 1939. március 15-én néhány békealakulat: a munkácsi lovasdandár, a beregszászi 24. határvadász zászlóalj és a 14. kerékpáros zászlóalj 48 óra alatt felszabadította Kárpátalját Volosin ukrán partizánjainak rémuralma alól és ezzel

46