Virrasztó, 1971 (1. évfolyam, 4. szám, 2. évfolyam 1-2. szám)
1971-09-01 / 2. szám
Dél-Magyarország felszabadításának 30. évfordulójára 30 évvel ezelőtt szabadult fel a Bánát kivételével Magyarország déli része a szerb járom alól. Ennek a fájdalmasan örvendetes eseménynek — hisz 1944-ben Dél-Magyarország újra a szerbek kezére került és Tito partizánjai tízezrével gyilkolták le a védtelen magyarokat — a 20. évfordulója alkalmából több megemlékezés látott napvilágot. Ezek között talán Zákó András «Ismeretlen adatok Dél- Magyarország visszafoglalásáról» c., a Hadak tJtján és a Szabad Magyarság 1961. év hasábjain megjelent tanulmánya a legkiemelkedőbb. Minthogy ezeknek az eseményeknek a szereplői és szemtanúi lassan-lassan elfogynak, megpróbálom a száraz történelmi dokumentumokat és az évfordulóval kapcsotalos megemlékezéseket személyes élményeimmel és tapasztalataimmal kiegészíteni. 1941. ápr. 6-án az ősi kuruc városnak, Kassának a gyors ütemben pergő háborús események ellenére is békés virágvasárnapi csendjét hirtelen a szlovák határon átlépő és a városon átvonuló német gépesített csapatok dübörgése verte fel. Még aznap délután elrendelték az ott állomásozó 4. gépkocsizó lövész zászlóalj mozgósítását, amely zászlóalj géppuskás századának akkor én voltam a parancsnoka. A mozgósított zászlóalj a 2. gépkocsizó dandár másik két alakulatával: a 2. felderítő zászlóaljjal és a 2. gépvontatású tüzérosztállyal együtt ápr. 10-én hagyta el Kassát és Miskolctól délre Ernőd körzetébe települt át. Itt hallottuk a rádióból Horthy Miklós kormányzó kiáltványát, amelyben többek között a következőket mondotta: «A rohamosan lejátszódó események új helyzetet teremtettek. A horvát nép vezérei, látván az új belgrádi rendszer politikájának végzetes következményeit, kimondották Horvátország önállóságát és függetlenségét. Őszinte örömmel üdvözöljük ezt az elhatározásukat, melyet magunk részéről mindenben tiszteletben tartunk. Ezer évig éltünk jóban, rosszban együtt a horvát nemzettel, egymást megbecsülve és bajban támogatva s azt kívánjuk, hogy a nemes horvát nép találja meg állami önállóságában boldogulását és jólétét. A független és önálló horvát állam megalakulásával Jugoszlávia megszűnt létezni és alkotó elemeire bomlott. Ezzel egyidejűleg parancsoló kötelességünkké vált, hogy a Magyarországtól 1918-ban elszakított terület és azon nagy tömegben élő magyarság sorsának és helyzetének biztosítását újból kezünkbe vegyük. Olyan szent nemzeti kötelesség ez, amelyet haladéktalanul teljesítenünk kell. Ezért még a mai napon parancsot adok katonáimnak, hogy a Délvidéken élő magyarságot az anarchia pusztításaitól megóvjuk. Katonáink akciója nem a szerb nép ellen irányul, amelylyel nincs vitánk és amellyel a jövőben is békében akarunk élni.» 1 43
