Virrasztó, 1971 (1. évfolyam, 4. szám, 2. évfolyam 1-2. szám)
1971-03-01 / 4. szám
Krisztus haláltusáját vívja és te hóhéraival alkuszol Nem vagyunk hitbuzgalmi folyóirat, mégis szükségesnek tartjuk Ottaviani bíborosnak 1960. január 7-én a római S. Maria Magiore bazilikában a «Hallgatásra ítélt Egyházért» fölajánlott szentmisén mondott beszédét az «Északi Fény» nyomán felidézni. Mert most már nemcsak a világ hatalmasai — a franciák és németek sorozatos egyezkedése, alkudozása után Nixon elnök 1969-ben a kommunista Romániát, 1970-ben pedig a kommunista Jurgoszláviát tüntette ki látogatásával —, hanem a Vatikán diplomatái is, feledve a keresztény hívek millióinak, a szerzetesek, papok és püspökök százezreinek hősi heltyállását, élet- és véráldozatát, egymással versenyezve ráznak kezet és egyezkednek a véreskezű, tömeggyilkos kommunista vezetőkkel. Nixon elnök látogatása után most VI. Pál pápa készül fogadni a tömeggyilkos, kommunista partizán Titót, sőt kilátásba helyezte, hogy jövőre meglátogatja a kommunista Jugoszláviát. És teszik mindezt azért, hogy a pánszláv-bolsevista Szovjet Unió uralma alá kényszerített keresztény országokban valamelyes szabadságot, mozgási lehetőséget biztosítsanak az egyháznak. Az eredmény: a híveknek, de különösen a fiatalságnak nem kell az elgyávult, megalkuvó egyház. Amíg a mártírok véréből új, gazdag élet fakad és új hősök, mártírok születnek, addig a megtűrt, megalkuvó, egyezkedő egyház templomai elnéptelenednek ... * Ottaviani bíboros szentbeszéde bevezetésében utalt XXIII. János pápa azon szavaira, amelyekkel meghatározta az igazi béke föltételeit. A béke megteremtéséhez «nemcsak a leszerelés, a javak kicserélése, az adott szó tiszteletbentartása, a társadalmi kérdések megoldása szükséges, hanem a személy, a család és a vallás jogainak megőrzése is. A béke oszthatatlan, — jelentette ki a pápa.» Majd így folytatta a kardinális: «Amíg lehetséges lesz Káinnak gyilkolnia Ábelt anélkül, hogy valaki is tiltakozzék; amíg lehetséges lesz egész nemzeteket rabszolgaságban tartani anélkül, hogy valaki is az elnyomottak védelmére kelne; amíg 3 évvel a magyar felkelés után lehetséges látni az ifjak, földmívesek, munkások sorozatos halálraítélésének folytatását azon «bűnösségért», mert szerették a szabadságot, amit idegen páncélosok agyonzúztak, anélkül, hogy a világ szömyűlködve borzadna a hasonló bűntények előtt, — nem lehet igazi békéről beszélni, hanem csak belenyugvásról és a gyilkossal való koegzisztálásról. 11
