Virrasztó, 1970 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1970-09-01 / 3. szám

Szent István születésének 1000 éves évfordulójára PADÁNYI VIKTOR, a két világháború között felnőtt magyar tör­ténész nemzedék egyik legtehetségesebb és legmarkánsabb egyénisé­ge, a keserves emigráns viszonyok között megalkotott történelmi munkáival örökre beírta nevét a magyar halhatatlanok könyvébe. Páratlan írói készséggel és éles logikával megírt kisebb-nagyobb munkáinak közös, felbecsülhetetlen értéke, hogy azokkal elindította a magyar történetírás már régóta esedékes, a szó valódi értelmében vett átértékelését és határozott irányt mutatott a jövőbeni kutató és kértékelő munka helyes végzéséhez. A DENTUMAGYARIA megírásával történelmünk egyik legfonto­sabb és legkevésbé feltárt szakaszát rögzítette le hevenyészve, de mégis elég szilárdan ahhoz, hogy a jövő történészei a siker biztos reményével kezdhessék meg visszafelé eredetünk tisztázását, előre­felé pedig a több mint ezeréves kárpátmedencei történelmünk min­den külső érdektől mentes, nemzeti szempontú kiértékelését és rög­zítését. Padányi Viktor már a Dentumagyaria megírása előtt több kisebb tanulmány megírásával megkezdte a Dentumagyaria előtti és utáni történelmi rétegünkben is az előkészítő munkálatokat a tervbevett nagyszabású munkák megírásához. Ezek legremekebbje az 1955-ben megírt VÉRBULCSU című tanul­mánya aminek utolsó bekezdésében a következőket írta SZENT ISTVÁNRÓL, akinek most ünnepeljük születése 1000 éves évfordu­lóját: «A legnyomasztóbb és legfájdalmasabb vonása ennek a komple­xumnak (a Lechmezei vereségnek) magyar részről az, hogy annak ellenére, hogy a magyaroknak otthon még legalább 50—60 000 táma­dásra bevethető emberük van, a német gesztusra nincs magyar fele­le. S ha van valami történelmi forrásaink anyagában, ami bizonyít­ja, hogy magyar nemzet ebben aiz időben nincs, hogy az egyes tör­zsekben sorsközösségi tudat, összefogás nincs, akkor ez a tény bizo­nyítja ezt. És csak egy olyan magyar közvélemény, amely nagyjából tisztában van a X. századbeli magyar közállapotokkal és a X. szá­zadbeli német és bizánci fejlődés irányával és annak roppan jelentő­ségével, képes arra, hogy meg tudja érteni és csak némileg is fel tudja mérni, hogy milyen elmondhatatlanul fontos és milyen mérhe­tetlenül nagy volt az, amit a törzsi autonómiák szétzúzásával, a tör­zsek leigázásával és fizikai s földrajzi szétszórásával tett egy egysé­ges nemzet és egységes birodalom megteremtésére a történelmi mű­­veletlenség által «véreskezűnek» gyalázott Szent István, a Bulcsu horka nagyszerű típusából való magyar, a népünket a szkiták, hunok, 3

Next

/
Thumbnails
Contents