Virrasztó, 1970 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1970-09-01 / 3. szám

Szent István születésének 1000 éves évfordulójára

PADÁNYI VIKTOR, a két világháború között felnőtt magyar történész nemzedék egyik legtehetségesebb és legmarkánsabb egyénisége, a keserves emigráns viszonyok között megalkotott történelmi munkáival örökre beírta nevét a magyar halhatatlanok könyvébe.

Páratlan írói készséggel és éles logikával megírt kisebb-nagyobb munkáinak közös, felbecsülhetetlen értéke, hogy azokkal elindította a magyar történetírás már régóta esedékes, a szó valódi értelmében vett átértékelését és határozott irányt mutatott a jövőbeni kutató és kértékelő munka helyes végzéséhez.

A DENTUMAGYARIA megírásával történelmünk egyik legfontosabb és legkevésbé feltárt szakaszát rögzítette le hevenyészve, de mégis elég szilárdan ahhoz, hogy a jövő történészei a siker biztos reményével kezdhessék meg visszafelé eredetünk tisztázását, előrefelé pedig a több mint ezeréves kárpátmedencei történelmünk minden külső érdektől mentes, nemzeti szempontú kiértékelését és rögzítését.

Padányi Viktor már a Dentumagyaria megírása előtt több kisebb tanulmány megírásával megkezdte a Dentumagyaria előtti és utáni történelmi rétegünkben is az előkészítő munkálatokat a tervbevett nagyszabású munkák megírásához.

Ezek legremekebbje az 1955-ben megírt VÉRBULCSU című tanulmánya aminek utolsó bekezdésében a következőket írta SZENT ISTVÁNRÓL, akinek most ünnepeljük születése 1000 éves évfordulóját:

«A legnyomasztóbb és legfájdalmasabb vonása ennek a komplexumnak (a Lechmezei vereségnek) magyar részről az, hogy annak ellenére, hogy a magyaroknak otthon még legalább 50—60 000 támadásra bevethető emberük van, a német gesztusra nincs magyar felele. S ha van valami történelmi forrásaink anyagában, ami bizonyítja, hogy magyar nemzet ebben aiz időben nincs, hogy az egyes törzsekben sorsközösségi tudat, összefogás nincs, akkor ez a tény bizonyítja ezt. És csak egy olyan magyar közvélemény, amely nagyjából tisztában van a X. századbeli magyar közállapotokkal és a X. századbeli német és bizánci fejlődés irányával és annak roppan jelentőségével, képes arra, hogy meg tudja érteni és csak némileg is fel tudja mérni, hogy milyen elmondhatatlanul fontos és milyen mérhetetlenül nagy volt az, amit a törzsi autonómiák szétzúzásával, a törzsek leigázásával és fizikai s földrajzi szétszórásával tett egy egységes nemzet és egységes birodalom megteremtésére a történelmi műveletlenség által «véreskezűnek» gyalázott Szent István, a Bulcsu horka nagyszerű típusából való magyar, a népünket a szkiták, hunok,

3