Virrasztó, 1970 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1970-04-04 / 1. szám

Az UPA-val való hasznos együttműködés eredményeként született meg az Ukrán felkelő hadsereg harci csoportja főparancsnokának, Zubenok BOGDAN tábornoknak 896/44. számú parancsa, amiből idézem a követezőket: « A magyar hadsereg katonái nagy segítségünkre vannak a szov­jet leverésében. Bátran elmondhatjuk, hogy ma már elértük azt a megértést, melyet katonai, politikai téren eddig nem sikerült a ma­gyarokkal elérnünk. Nem szabad tehát esztelen harcot folytatnunk egy maroknyi föl­dért (Kárpátalja) és ugyanakkor legszebb hazánkat — Franciaország­nál is nagyobb területet — Moszkvának átengedni. Haladéktalanul fel kell hívni katonáink figyelmét Nagy Ukraina és Magyarország együttműködésének lehetőségeire. Aki ezt nem akarja, vagy nem tudja megérteni, az nem alkalmas arra, hogy tagja legyen felszaba­dító akciónknak, melyet már régóta folytatunk a bolsevisták ellen. Nekünk jó-szomszédi viszonyt kell tartanunk Magyarországgal. Nekünk nincs semmiféle területi követelésünk Magyarországgal szemben és ezért jó viszonyban akarunk vele lenni. A magyarok megismerték fegyvereink értékét és szükség esetén szívesen lesznek segítségünkre. Aki arra törekszik, hogy ezt a jóvi­szonyt megrontsa, azt a felszabadító hadseregből ki kell vetnünk ...» (A parancs eredeti, teljes szövegét lásd: v. kisbarnaki Farkas Ferenc: Tatárhágó visszanéz c. munka 58—63. oldal. A kiemelést én eszközöltem.) Az 1945. évi összeomlás után az oroszországi menekültek felújí­tották Németországban az ABN szervezetet, amelyhez most már a balti és dunai államok emigráns szervezetei is csatlakoztak. A ma­gyarokat v. kisbarnaki Farkas Ferenc vezetésével az 1946. májusá­ban megalakult Magyar Szabadság Mozgalom (MSZM) képviselte. A MSZM vezetősége az ABN-be való belépésekor írásban közölte a MSZM alapelveit és a már idézett UPA parancs másolatát, amit az ABN ukrán képviselete is tudomásul vett és hivatalos lapjukban, az ABN Correspondence-ben is leközöltek. «A MSZM küzd az egész Kárpátmedencét kitöltő történelmi Magyarország és minden — a jelenleg idegen uralom alatt élő — magyar felszabadításáért.» (Amit a Magyar Szabadság Mozgalomról tudni kell.) Ennek ellenére az ABN Correspondence 1952. januári, németnyel­vű számában «Politische Träume» címmel egy rosszindulatú kis cikk jelent meg, amiben a magyar emigráns sajtót imperialista törekvé­sekkel vádolta, mert «Karpatho-Ukraina»-t (Így!) magyar területnek képzelik, holott az ABN képviseletek, beleértve a magyart is, «ter­mészetesnek tartják ennek a területnek Ukrainához való tartozását.» Az ABN vezetősége a MSZM azonnali éles tiltakozására, amiben félreérthetetlenül leszögezte, hogy az «etnikai elv» alkalmazása a 46

Next

/
Thumbnails
Contents