Virrasztó, 1970 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1970-04-04 / 1. szám

IVO J. LEDERER:

Yugoslavia

at the Paris Peace Conference

(JUGOSZLÁVIA A PÁRIZSI BÉKETÁRGYALÁSON)

Yale University Press, New Hawen, 1963.

A jugoszláviai születésű szerzőnek e kétségtelenül széleskörű kutatómunkára támaszkodó könyve az első kísérlet a jugoszláv békedelegációnak az első világháborút követő párizsi békekonferencián kifejtett működésének összefoglalására.

Történetpolitikai szempontból Lederer könyvének legfőbb értéke, hogy élesen rávilágít Jugoszlávia megteremtésében vezető szerepet játszó két politikus, Nikola Pasics és dr. Ante Trumbics áthidalhatatlannak bizonyult elvi ellentétére. Ez az ellentét még a háború folyamán fejlődött ki s a jugoszláv békedelegáció egész munkásságára rányomta bélyegét. Ez az ellentét a békekonferenciát követően sem szűnt meg s végső fokon dr. Ante Trumbicsot a délszláv egység ellenzőinek táborába vezette.

Ez az ellentét két teljesen eltérő, egymással össze nem egyeztethető nagyszerb és délszláv államszemléletből fakadt. Pasics, Szerbia háborús miniszterelnöke, elsősorban a Nagy-Szerbia megvalósítására törekedett. Ennek érdekében vállalta a világháború kockázatát, az orosz és pánszláv imperializmus kiszolgálását. Pasics a maga Nagy- Szerbiájába lehetőleg minél több horvát területet is be kívánt kebelezni, de valamennyi délszláv nép egységét csak úgy volt hajlandó elfogadni, ha ez a szerbség vezetése alatt valósul meg.

Dr. Trumbics, Spalató volt polgármestere, a londoni Délszláv Választmány elnöke, Pasiccsal ellentétben a délszláv népek egységét egy federatív szerkezetű államkeretben kívánta megvalósítani e népek egyenjogúságának jegyében, sajátos népi és történelmi kultúrájuk és önkormányzatuk biztosításával.

Az egységes Szerb—Horvát és Szlovén királyság 1918 december elsejei kikiáltásának körülményei már világosan jelezték, hogy ez az egység Pasics elgondolásának jegyében fog megvalósulni. Az így létrejött új állam első kormányának összetétele is elárulta, hogy a szerbség a maga kezében kívánja összpontosítani az új állam legfőbb irányítását. A külügyi tárcát ugyan Trumbicsnak ajánlották fel, de miután ő Párizsban maradt, távollétében Jugoszlávia külpolitikáját ténylegesen a szerb mininszterelnök, illetve a külügyminiszter szerb heyettese irányította.

29