Vetés és Aratás, 1994 (32. évfolyam, 3. szám)
1994 / 3. szám
vissza. Ravensberg környéki evangélikus lelkészek voltak, és nagy missziós ünnepélyeket rendeztek, amelyeket helyhiány miatt a szabad ég alatt kellett megtartani. A közös éneklés kíséretére harsonákat alkalmaztak. Ez a fajta zene olyan közkedvelt lett, hogy a harsonakórusok száma gyorsan növekedett. Johannes Kuhlo kitűnő füvószenész és érdekes egyéniség volt, ezért "Isten zenemesterének" is nevezték. Tréfásan a "harsonák tábornokának" is hívták, mert még életében nagy tömeg fúvós jött össze egy-egy harsonás ünnepre, amelyet erős kézzel és finom pedagógiai érzékkel vezetett. О maga is testestül-lelkestül füvószenész volt és olyan remekül játszott, hogy vadászkürtjének hangja megtévesztésig hasonlított a fiúk szopránhangjára. A képesség és a zenei tanulmányok ugyan nagy szerepet játszanak a zenében, de aki minden nap gyakorol, elcsodálkozik, hogy mi mindent lehet kihozni egy fúvós hangszerből. "Gyakorlat teszi a mestert!" A jó fuvószenét mindig szivesen hallgatják, és a zenésznek is nagy lelki nyereséget ad. A trombiták és kürtök, tubák és harsonák jól begyakorolt összjátéka nem csak eredeti célját tölti be a gyülekezeti ének kíséretében, hanem minden alkalomnak ünnepélyes keretet ad. A fúvós hangszerek hangja olyan Igékre emlékeztet, amelyekben Isten harsonájáról és harsonát fúvó angyalokról van szó (lásd Mt 24,31; lKor 15,52; ITesz 4,16; Jel 9,14). Isten minden fuvószenészt értékes szolgálatra hív el. A királyok Királyának a legjobbat kell adnunk - nemcsak a füvószenében. Isten azt akarja, hojjy egész szívünkkel és teljes hittel Őt dicsérjük és Őt szolgáljuk. Sigismund Schmidtke Lukátsi Vilma Menet közben Tízen voltak. Fásultan hajtották menet közben kereplőiket. Ruhájuk, önbecsülésük rongyként alig takarta poklos testüket. Ember közeibe nem mehettek, a Mesterhez kiáltani kellett, és kiáltottak mind a tízen, hiszen ott akkor nem voltak többen. És meggyógyultak menet közben! Kilencen kilencfelé repültek, szárnyakon vitte őket az öröm. Egy visszafordult! Többé nem akart kívül maradni azon a körön, amelyből erő és áldás áradt! Új ember lett a beteg, a fáradt, és leborult a Mester elé. A hála drága illatú szelence! Tízen voltak! Tízen gyógyultak meg.- Vajon hol maradt a kilence? oooooooooooooooooooooooooooooooo GONDOLATOK A törvény nem semmisítette meg a természetet, hanem értelmessé tette; a kegyelem nem semmisítette meg a törvényt, hanem rábírt bennünket, hogy alkalmazzuk. * Nincs az ember számára megfelelőbb tanítás, mint az, amelyik arra okítja, hogy a kétségbeesés szüntelenül fenyegeti; e veszélyeztetés folytán egyaránt képes befogadni vagy elveszíteni a kegyelmet. * Semmi sincs a földön, ami ne az ember gyarlóságát vagy Isten könyörületességét bizonyítaná: azt ugyanis, hogy az ember milyen tehetetlen Isten nélkül, vagy milyen nagy Istennel. Blaise Pascal 91 vetés és aratás 32 /3. 1994