Vetés és Aratás, 1993 (31. évfolyam, 3. szám)
1993 / 3. szám
E tudatállapotra való eljutás a végcél némely meditációs módszernél. Csakhogy ez így passzív magatartás. Ez azonban dinamikus meditáció, amelynek hatása látványos eredményekben mutatkozik meg. Tudatunk különböző állapotát, mint közismert, EEG jelekkel is ki lehet fejezni. Agyunk bio-áramainak mérhető, megrajzolható rezgésképeit a görög ABC betűivel szokás jelölni. Az alfa rezgésképnek megfelelő állapotot „félálomnak” nevezhetjük. A béta görbe az ébrenlét kifejezője, míg az alvást a delta, a theta stb. görbe jelzi. Az említett állapot esetén megfigyelték, hogy az egy alfa EEG görbét produkál, ezért elnevezték „alfa szintre jutásnak”. - Itt szeretném azonban megjegyezni, hogy ez csupán egy külső, formai jegy, ami egyáltalán nem bizonyítja, hogy félálomban vagy médiumi transzban ugyanolyan lelkiállapotban van az ember. Az ember agya és lelke ugyanis nem azonos fogalmak! Mindenesetre Silva is megállapítja, hogy ez a „belső tudatosság” egy „mediális” (médiumi) állapot, ami az autohipnózishoz hasonló, de ezzel nem azonos állapot, mert benne az ember ébren marad, hogy kitűzött célját elérje. És hozzáteszi, hogy így bármi (!) elérhető... Ami magát a módszert illeti, igyekszik minden misztikus vonást mellőzve, megtanulható, egyszerű pszichológiai gyakorlatként feltüntetni, néha mégiscsak „kilóg itt-ott a lóláb”. Részletes ismertetés helyett csak annyit, hogy csukott szemmel, mégis bizonyos szögben felfelé „nézve” kell számolni, amíg bekövetkezik ez az állapot. Ez ugyan állítólag rögtön hatásos, hajói csinálják, de azért kb. 7 heti gyakorlás után lehet mindent teljesen elsajátítani. Ebben a félig alvó, félig éber állapotban az embernek önmagában létre kell hoznia egy „belső képernyőt”, amire képzelete segítségével rá kell vetítenie az óhajtott dolgokat. Ezáltal lehet azután változásokat elérni magunkban és másokban! 4. Lelki, testi hatások; alkalmazás a gyakorlatban. A lelki hatásról ezt írja: Minél többet meditálsz, annál tudatosabban érzel egyfajta belső, lelki békét... Először csak azt veszed észre, hogy a meditációs szinten eltűnik belőled az aggodalom és a bűntudat érzése. Az alfa szinten történő meditálás szépsége, hogy oda képtelen vagy magaddal vinni a bűntudat és harag érzését. Ha ilyen érzések lepnek meg, kibillensz erről a szintről... Megjegyzés: íme, a bűn-kérdés Jézus nélküli megoldásának körvonalai! Figyeljük tovább: Az az első és legfontosabb, hogy kezdd el magadat egyre inkább szerető embernek érezni, s a szeretetre úgy gondolj, mint minden dolog végső lényegére! Lehet, hogy bűntudatod vagy haragod nagyon is erős, de mi úgy találtuk, hogy az Agykontroll segítségével ezek hajlamosak eltűnni... Testi hatások. Ennek az alapja az, hogy testünknek megvannak a saját gyógyító mechanizmusai. Ezeket lebénítja az olyan elme, amely nem sajátította el az Agykontrollt. Ezzel Túrmezei Erzsébet Színes kockák Utolsó idő, történelmi kor! Néha, mint gyerekek színes kockájuk, e súlyos szavakat játszva dobáljuk, pedig egy is mi mindent eltipor! Hiszen elbíbelődni még lehet kicsi magunkkal! Mi fontosabb nálunk?! Ha szalmaszál az útban, már megállunk. S évek suhannak el fejünk felett. Nem érjük fel az óriás napok titkát: kisgyerek a korán kapott kincset... csak vesztegetjük tékozolva! Nem halljuk, hogy ezekben a napokban az Eljövendő súlyos lépte dobban. Pedig még annyi megbízása volna... azonban messzire juthatunk a test gyógyító erőinek felszabadításában! Ezzel kapcsolatban azt javasolja: Ha gyógyítani akarod magad, gyorsan töröld ki magadból a betegség képét, és képzeld el magadat teljesen gyógyultnak! Érezd át a tökéletes egészség szabadságát és boldogságát! Maradj ennél a képnél, élvezd, és tudd, hogy megérdemled! Tudd, hogy most összhangban vagy a természet veled kapcsolatos szándékaival! Megjegyzés: Csak éppen a Bibliával nincs összhangban, különösen, ami az „érdemeinket” illeti... Az alkalmazás lényege az, hogy az alfa állapotban elképzelt esemény - írja - valósággá válik. Mi kell ehhez? Fontos, hogy az ember vágyjon erre. Azután higgye, hogy bekövetkezik. Sőt: el kell várnia, hogy bekövetkezzék! Végül fontos tudni azt, hogy ilyen állapotban az ember nem okozhat bajt; ilyet nem is óhajthat, de nem is képes erre. Micsoda optimizmus! S még egy jellemző mondat ezzel kapcsolatban: Ha meditativ szinten olyan intelligenciára akarnál hangolódni, amelyik valami gonosz tervben nyújt segítséget, akkor az afféle meddő próbálkozás lenne, mintha rádióddal nem létező adóállomás hullámhosszára próbálnál ráállni. - Megfigyelhetjük tehát, hogy a résztvevőkben azt a hamis és hazug képzetet igyekszik elhitetni, mintha démoni erők és „adók” soha nem is léteztek volna. Nincs mitől félni! így ködösít mindig az ellenség, de ismerjük a szándékait. 93 vetés és aratás 31/3.1993