Vetés és Aratás, 1991 (29. évfolyam, 1. szám)
1991 / 1. szám
zer Mezopotámiába ment, Náhór városába, hogy a neki ismeretlen városból feleséget vigyen Izsáknak. De vajon ki lesz az? Nem tudja. Honnan is tudhatná? Ha neki magának kellene ezt elintézni, éppen olyan furcsának tűnne a megbízatás, mint amilyen lehetetlennek a parancs teljesítése. Eliézer azonban hívő ember volt, tudta, mit kell tennie, amikor ő tehetetlen. Leült a kútnál és imádkozott: „URAM!... HOZD ELÉM MÉG MA...!” Arra nézve, hogy a leendő menyasszonyt fel is ismerje, s minden jól végződjön, előre ígéretet kapott: „Az Úr elküldi majd angyalát.” A lelkész ámulva értette meg, hogy Isten szájába adta az imádságot: Kérheted és kérd te is így, amit kívánsz. Imádkozott tehát: „Istenem, te tudod, ki okozta nekünk ezt a kárt, hiszen mindent tudsz. Azt is te Írattad le a Bibliába, hogy minden titoknak egyszer ki kell derülnie, ez is biztos. Kérlek azért, hozd elém még ma azt, aki meglopott bennünket!” Alig telt el egy negyed óra, hogy imádságukat bevégezték. A kislány a szomszéd szoba ajtajában állt, onnan látta, ki lép be az előszobába. Nyílt az ajtó, s leánya csodálkozó szemekkel mondta:- Édesapám! Figura! - így hívták iskolatársai azt a tizenhatéves fiút, akitől kitelhetett a lopás, s aki bejáratos is volt a házba. A lelkészcsalád ugyanis fűrészporral fűtött, s ez a fiú a télen kétszer is kért fűrészport a füstöléshez. Pénzt nem fizetett érte, de megígérte, hogy majd nyáron, amikor menni kell a fűrészporért, segíteni fog. Kitűnő ürügy lett ez számára. Most is azzal jelentkezett, hogy ha kell fürészporért menni, most ráér és szívesen segít. De a lelkész szívében már tudta, hogy az ifjú az ő imádságára jelent meg. Isten tudta, hogy a bíróság bizonyítékot is kíván. Küldte tehát „angyalát”, az öreg asztalosmestert. Ajándékot hozott a lelkészcsaládnak, főznivaló kukoricát. Meglátva a fiút, széles gesztusával, sárbogárdi kiejtésével hangosan kérdezte: „Tisztöletös uram! Tuggya mán, hogy ezöknek milyen sok pénzük van?” Dehogy tudta. Csak azt tud-Reményik Sándor A szőnyeg visszája Kétségbeesem sokszor én is a világon és magamon. Gondolva, aki ilyet alkotott: Őrülten alkotott s vakon. De aztán balzsamként megenyhít egy drága Testvér halk szava, ki, míg itt járt, föld angyala volt, s most már a mennynek angyala: „A világ Isten-szőtte szőnyeg, mi csak visszáját látjuk itt, és néha - legszebb perceinkben - a színéből is - valamit.” ta, hogy a vízdíjukat sem fizették ki évek óta. Az öreg mester elment a kiürített szatyorral, a lelkész pedig megkapta az újabb bizonyosságot: tudta már, ki a tettes. De mert az nem volt elég, hogy ő tudta, imádkozni kellett a következő „lépésért”. Isten megmutatta azt is. Ami vasárnap reggel történt, az mindig Simeon esetét juttatta eszébe a családnak. Simeon régóta várta a Messiást. Egyszer aztán indítást kapott: „most”! Most menj a templomba. A Biblia azt mondja, hogy a „Szent Szellem indítása” volt ez. Ment is, és ekkor találkozott Jézussal. így kapta a lelkipásztor is azt az indítást, hogy „most” ne menjen el mindenki a templomba. Valaki a bezárt ajtók mögött maradjon otthon. Meg kell lesni a tolvajt, s ezt most kell tenni. Előbb a nagyfiúra esett a választás. De felesége mást javasolt. Ő egész éjszaka nem aludt, nem tud majd figyelni a templomban, menjen el a fiú, ő otthon marad, s majd délután cserélnek. Mire vége lett az istentiszteletnek, már elmondhatta - az átéltek után még mindig remegő asszony -, hogy tetten érte Figurát, aki újból lopni akart. Alig ment el a lelkipásztor két gyermekével, a kántorral, gondnokkal és az egyházfival a templomba, öt 20
