Vetés és Aratás, 1990 (28. évfolyam, 1-4. szám)

1990 / 1. szám

Húsvéti fény Múlik a tél, tavaszt várunk, árnyékból napfényre állunk, úgy vágyunk a napsütésre mint beteg az épülésre. Jézus, te vagy lelkünk fénye. Te hoztál fényt, a bűn-éjre! Bűnünk árnya, ha eltakar, fényed elűzi azt hamar. Te magad vagy fény és élet. E fény nélkül nincsen élet! Bűn-éjszakának vége lett, te hoztál fényt és életet! Valóra vált hit és remény, ragyog már a húsvéti fény! S e fény betölt minden helyet: Jézus Úr sír, halál felett! Pecznyik Pál sem, amely által Isten kegyeibe szeretnél kerül­ni. Jegyezd meg: te egyáltalán semmit sem tehetsz hozzá a Jézus Krisztusban való megiga­­zulásodhoz, megszentelődésedhez, megváltá­sodhoz. Krisztus mindent megcselekedett érted. Ezentúl nem a saját cselekedetedből, hanem egyedül az Ő érted véghezvitt cselekedetéből élsz. Neked csak az a dolgod, hogy az Ő elvég­zett cselekedetében higgy és ezen hit által az Ő cselekedetének erejét fogadd el. így megszűnsz te cselekedni és Isten végzi munkáját benned, a hívőben (Jn 6,28-29; Ef 1,19; 2,10). Továbbá vigyázz: ne építs soha többé valamire, amit te cselekedtél, még akkor sem, ha azt Isten végezte el benned. Ne hagyatkozz arra, hogy most átadtad magadat Uradnak, hanem sokkal inkább arra, hogy Isten Jézus Krisztusban ön­magát adta érted. Soha ne támaszkodj arra, amit te tettél érte, hanem mindenkor arra, amit Ő tett érted. Ne a bűnbánatodban bizakodj! Ne a megtérésedben bizakodj! Ne a bűnvallásodban bizakodj! Ne valamely közösséghez vagy egyházhoz való tartozásodban bizakodj! A te hitedben való hitben se bizakodj! Ne a tapasztalatokban és ismeretekben - melyeket szereztél - bizakodj, vagy az áldá­sokban, amelyeket kaptál; mindezek csak az Ő és az Ő országának dicsőségét szolgálják. Egyedül Istennek a Jézus Krisztusban való ere­jében és cselekedetében bízzál.......az Ő isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való...” (2Pt 1,3; Zsid 10,14).........aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára” (Fii 1,6). Az imádság A következő intés: Légy imádkozó! Isten Szelle­me, aki benned munkálkodik, megtanít majd imádkozni. A hitben való imádságban veszed felülről az erőt és a kereszt isteni erejét. Amikor reggel felébredsz, legyen az első az imádság. Imádkozz, adj hálát, mondj dicséretet! Korán reggel imádkozva add át magad na­ponta ismételten az Úrnak. Könyörögj megőrzésért olyan dolgokban, ahol a Sátán különösen szorongat. Vesd imádkozva minden gondodat a te hatal­mas Uradra. Könyörögj azok megmentéséért, akiket Isten különösen a szívedre helyezett. Imádkozva járj egész napon át. Szüntelen imádkozzál! Ne legyen előtted semmi sem túl kicsi ahhoz, hogy abból imádsá­got formálj. Kezdj és végezz be mindent imád­sággal. A napot is imával fejezd be. Imádkozva vizsgáld meg magadat és az el­múlt nap cselekedeteit Isten világosságában. Imádkozva bízd magadat az éjszakában is Uradra! Bibliaolvasás Fogadd el a következő intést is: ahogy te imád­ságban beszélsz Uraddal, úgy engedd, hogy az Úr szóljon hozzád Igéjén keresztül. Olvasd na­ponta a Bibliát, amely az Úr akaratát tartalmaz­za! Semmi ne legyen számodra fontosabb, mint az Úr akaratának megismerése, hogy élhess aszerint. Jézus Krisztus tegnap és ma és mindö­rökké ugyanaz, és az ő Igéje ugyanúgy megma­rad örökké, ha az ég és Föld elmúlik is; ez az a szikla, amelyre a te új életed épül. Az érzelmeid változni fognak. A hited meggyengülhet, de Krisztus ereje és az Ő Igéje változatlanul 10

Next

/
Thumbnails
Contents