Vetés és Aratás, 1990 (28. évfolyam, 1-4. szám)

1990 / 2. szám

Énekeink történelmi hátteréről Mily drága nekünk ez a jó hír Mily drága nekünk ez a jó hír, mily édes örömteli zeng! Halljátok a nagy szabadítást, mely Jézusban lett a mienk! O, bízd magad e kegyelemre, mely gazdagon árad feléd, váltságát tedd a magadévá, hidd el, számodra is elég. Leszállóit a mennyei fényből, elhagyta a dicső hazát, hogy széttörhesse rabbilincsünk, hogy hintsen az éjbe sugárt. 0, bízd magad e kegyelemre... О jöjj mi hatalmas Urunkhoz, fáradt, szomorú, jer ide, érted gyötrődött a kereszten, hát bízva jöhetsz elibe. 0, bízd magad e kegyelemre... Csak Jézus az, aki segíthet, üdvöt nem ad más, csakis Ő, itt áll és türelmesen vár még, mit késel? Nincs már sok idő! O, bízd magad e kegyelemre... Ennek az éneknek az írója a vak ameri­kai költőnő, Fanny Crosby (1820-1915). Teljes nevén Frances Jane van Alstyne. Mintegy nyolcezer éneket szerzett, amiket számos nyelvre lefordítottak. A magyar Halleluja énekeskönyvünkben tizenhárom szerepel ezekből, szép fordításban. Fanny Crosby az északamerikai New York államban született 1820-ban. Mind­össze egyéves volt, amikor édesapja el­hunyt. Még csecsemőkorában valami szem­­betegség lépett fel a gyermeknél, amit forró borogatásokkal próbáltak kezelni. A szak­szerűtlen kezelés következtében teljesen megvakult. Emiatt később Fanny-nak minden oka meg lett volna arra, hogy belekeseredjék az életbe. Mégis később, idős korában így ír erről: „Életem több mint 85 esztendeje során semmiféle keserűséget nem éreztem ma­gamban hiányosságom és szenvedéseim miatt. Mindenkor hittem abban, hogy a jóságos Úr a maga végtelen kegyelméből így készített számomra utat a rám bízott feladat elvégzésére. Ha végiggondolom, hogy Ő mennyire megáldott ebben, hogyan is lehetnék békéden?!” Frances Jane Crosby-nak valóban igen áldott élete volt. Ez már gyermekkorában is megmutatkozott, derűs, békés természe­tében. Valóságos napsugárként hatott környe­zetére. Legkedvesebb játszótársa egy kis bárányka volt. Azzal járkált erdőkön, me­zőkön, patakok mentén és hatalmas tölgy­fák alatt. Nagyanyja írta le előtte szavak­ban a jelenségeket, pl. a napfelkeltét, a szivárványt stb. A vak gyermek finom uj­jaival simogatólag érintgette a virágokat, bokrokat és fákat, hogy képet alkosson magának azokról. Nagyanyja jó tanítómes­terként állt állandóan mellette. De nem­csak állatokról, növényekről, tárgyakról beszélt neki, hanem újra meg újra Istenről és az Ő Igéjéről is. Fanny később így írt erről: „Amikor beköszöntött az alkonyat, nagy­anya maga mellé vett és beült velem a nagy hintaszékébe. így beszélt nekem Istenről, a mi mennyei Atyánkról, az Ő egyszülött Fiáról, Jézus Krisztusról, akit a mi megvál­tásunkra és szabadításunkra küldött el eb­be a világba. Ugyancsak nagyanyám taní­tott engem imádkozni, azaz Istennel be­szélgetni.” Fanny Crosby 30 éves volt, amikor Jézust szívébe fogadta. így írt erről később: „Otthonunk közelében egy metodista gyü­lekezetben evangélizációs összejövetelek folytak. Egy alkalommal a résztvevők az imádság után ezt az éneket énekelték: »Mondd el nekem, miért ontotta ki vérét az Úr«. Az utolsó vers éneklése alatt megszü­52

Next

/
Thumbnails
Contents