Vetés és Aratás, 1990 (28. évfolyam, 1-4. szám)

1990 / 2. szám

Nyilván sejthetett valamit abból, hogy még sincs minden egészen rendben nála, ezért kérdezi az Úr Jézust: mit tegyek még, hogy az örök életet elnyerjem? Figyeljük meg, hogyan folyt le ez a beszélgetés. Tisztelettudóan szólítja meg Jézus Krisztust: Jó Mester! - de rögtön kellemetlen csalódásban van része. A Mester visszautasítja a jó jelzőt, s felhívja a figyelmét arra, hogy csak egyedül Isten jó. Az Úr Jézus első szavai nyo­mán már egy világ dől össze benne: az ő jócse­lekedetekre épült világa. Ez azt jelenti, hogy erkölcsössége, vallásossága és humánus jótet­tei ellenére sem állíthatja ki magáról a bizonyít­ványt: én jó ember vagyok, tehát elnyerem az örök életet. Nem könnyű belátni ezt. Jézus tehát nem illetődött meg az udvarias megszólítástól. Ő tudja, hogy az emberi tiszte­letadás mögött sokszor csak üres szavak van­nak. Válaszából kiérződik, hogy két világ találko­zik itt össze és a beszélgetés során kiderül, milyen nehéz az egyik világból a másikba átjutni. Jézus magatartásából nyilvánvaló, hogy Ő nem hajlandó kiegészíteni a fiatalember jóságában mutatkozó esetleges hiányosságokat. A jócse­lekedetek által üdvözülni vágyó ember eljuthat egy bizonyos pontig, ahol úgy érzi, ennél többet nem tud tenni, pedig azt látja, hogy ez még nem GEOLÓGUS „KI MIT TUD?” 1. Mi Palesztina különleges geológiai jellegze­tessége? 2. Miért nem építettek a Jordán völgyében fon­tos városokat? 3. Milyen mélyen fekszik ez a völgy a tenger­szint alatt? 4. A Biblia melyik könyvében fordul elő leg­többször a szikla szó? 5. Miért lehet a legtöbb fallal körülkerített város romjait a hegyek tetején találni? 6. A teremtés melyik napján jött létre a száraz­föld? 7. Melyik sziklát kellett Mózesnek megütnie, hogy vizet fakasszon? 8. Amikor egyes vezetők fellázadtak Mózes el­len, a föld nyelte el őket. Hogy hívták ezeket a férfiakat? 9. Miből formálta Isten az embert? 10. Hányféle talajt említ a magvető példázata? Megfejtésük az 58. oldalon elég. Jézusnak talán most van valami jó taná­csa, jöjjön, tolja meg élete hajóját, hogy szépen bevitorlázhasson Isten országába, az örök élet­re - persze gazdagságával, életfelfogásával, már kialakult szokásaival együtt. De Jézus Krisztus nem tudja életünk hajóját úgy révbe vinni, hogy közben át ne venné egész életünk fölött az irányítást. Ő nem hajlandó a másodkor­mányos szerepét betölteni. Vagy belép az éle­tünkbe és átformál mindent az Ő isteni mércéjé­nek megfelelően, vagy kívül marad. Más megol­dás, más lehetőség nincsen. Aki Isten országá­ba akar jutni, aki Krisztus követője akar lenni, annak számolnia kell azzal, hogy életében Jé­zus Krisztus mellett minden másnak csak alá­rendelt szerepe lehet. Vagy Jézus Krisztust kö­vetem, mindenben neki adom meg az első he­lyet életemben, vagy valaki másra hallgatok. Kettőt egyszerre, ebben az esetben, nem lehet követni. Ő ezt kizárt esetnek tartja. Azért mondta el a tűfok hasonlatot, hogy érzékeltesse, meny­nyire képtelen gondolat életünk minden vélt gazdagságát átmenteni Isten országába. Min­den földinek kívül kell maradnia. De hála legyen Istennek azért, hogy én viszont annál szíveseb­ben látott vendég vagyok, sőt Isten mindent megtett azért, hogy többé semmi ne válasszon el engem Tőle. A gazdag ifjú tudta, hogy gazdagsága nélkül ő nem lenne többé az, aki volt, s félt elveszteni önmagát. Tudta, ha a védőburok szétpukkad, nem marad belül semmi érték. Ezért ragaszko­dott gazdagságához, védőburkához, ahelyett, hogy engedelmeskedett volna Jézus Krisztus hívásának: „Jer, kövess engem!” -, s megtalálta volna önmagát, életét, örök életét. A gazdag ifjúra nagyon ráillik az, amit az Úr Jézus egy másik alkalommal mondott: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel napon­ként a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszti vagy romlás­ba viszi?” (Lk 9,23-25). A gazdag ifjú nem vállalkozott Krisztus követé­sére, túl nagynak találta ennek árát. A tanítvá­nyok azonban, akik e jelenet tanúi voltak, nem állták meg, hogy fel ne tegyék a jogos kérdést: 38

Next

/
Thumbnails
Contents