Vetés és Aratás, 1990 (28. évfolyam, 1-4. szám)
1990 / 2. szám
Örök boldogság = üdvösség „.. tudván, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén” IPt 1,18-19. Egyesek azt gondolják, hogy az idők múltával a világ sorsa jobbra fordul, míg mások úgy vélik, hogy a helyzet mindig rosszabb lesz. A háborúk, a hadakozásról való hírek ebben az utolsó időnek nevezett korban már megszokott dologgá váltak (Mt 24,6). A Megváltó így szól a Máté 24,5-ben: „Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és ezt mondják: Én vagyok a Krisztus! - és sokakat megtévesztenek.” Ez a jövendölés szó szerint be fog teljesedni. Éhség, döghalál és földindulások híreit halljuk a Föld különböző részeiről. A zsidók üldözése és Palesztinába való visszatérése is folyamatban van (5Móz 30,3). Isten nem engedi meg, hogy a választott nép, melyből test szerint származott az Ő egyszülött Fia, sokáig szenvedjen. A tudomány fejlődése hihetetlenül gyors. Felfedezések, új találmányok serege váltja egymást. Egyesek szerint ötven esztendővel előbb járunk földgömbünk forgásánál. Ennek a kornak a dolgai oda fejlődtek, hogy Isten kénytelen lesz rövidesen beavatkozni. A titáni küzdelem oly méreteket öltött, hogy abból emberi okosság aligha tudja megmutatni a kivezető utat. Mindezek dacára: „íme, most van a kegyelem ideje! íme, most van az üdvösség napja!” (2Kor 6,2). De az idő felgyorsulva halad. Jézus Krisztus ígéretét rövidesen beváltja, s az égnek felhőiben eljön az övéiért. Sokan hangoztatják: vissza a Bibliához!, de keveset tesznek ennek érdekében. Mit teszel te? Isten megváltott gyermeke vagye? Ha nem, miért nem adod át magad ma Jézus Krisztusnak? „Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van! Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az Úrhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani” (Ézs 55,6-7). Ó, bűnösjöjj haza! Te tékozló fiú, Atyád vár rád (Lk 15,11-25). Isten csodálatos nagy szeretete János 3,16 Isten szeretete magas, mint az ég, Isten szeretete mély, mint a tenger, Isten szeretetének széle-hossza meg mérh etet len, Isten szeretete elégséges értem és érted. Mint jóakaratú barátod kérlek: Vedd Jézust komolyan. Ő szenvedett és meghalt érted. Üldözték, elfogták, vallatták, kínozták. Annyira összeverték, hogy nehéz fakeresztjét már nem bírta. Összeroskadt alatta. Majd kezeibe, lábaiba nagy szegeket vertek, oldalába dárdát döftek, fejére tövisből font koronát helyeztek. Méreggel kevert ecettel is kínálták s ellenségei még a keresztfán is csúfolták. Szenvedéseit még a Nap sem bírta nézni. Mindezt énérettem és teéretted tette. Jézus legnagyobb szenvedését mégis az okozta, hogy bűneinket magára vállalta, s a bűnök felhője még Atyjának szerető arcát is elzárta előle. Mindenki elfordult tőle, tanítványai is elfutottak mellőle. Egyedül az Ő anyja és egynéhány asszony maradt a kereszt alatt az utolsó pillanatokban. Persze ezek is csak távol álltak, tehetetlenül. Mindezt a sok szenvedést értünk tűrte el. Elfogadtad-e Megváltódnak Őt? Ha nem, szégyenkezve kellene ezeket olvasnod. Nem tudod, hogy te is bűnös vagy, akit az isteni igazság egy örökkévaló kárhozatra ítél, ha Krisztustól függetlenül élsz? Másodszor kérlek, hogy borulj térdeidre és kérd Istent, hogy mentsen meg téged az Ő Fia által az örök életre a harag elől. Mit tennél, ha Jézus öt percen belül eljönne? És ez bármelyik pillanatban megtörténhet! Hol töltenéd akkor az örökkévalóságot? Maga Jézus Lukács evangéliumának 16,19- 31 részében egy gazdag embernek és Lázárnak a történetét mondja el. A gazdag bíborba és bársonyba öltözött, és mindennap 35