Vetés és Aratás, 1990 (28. évfolyam, 1-4. szám)
1990 / 1. szám
kacsingat kétfelé. Ezt mondja itt a szívről is. Nem lehet két úrnak szolgálni (Mt 6,24), kétfelé sántikálni (lKir 18,21) és közben azt gondolni, hogy a szív egy-ügyű, tiszta látású marad. A hívő ember test szerinti urával, főnökével szemben is csak az egyenes utat követheti - „ne látszatra (görögben: ne a szemnek) szolgáljatok” (Ef 6,6). A hívő ember nem csak akkor dolgozik becsületesen, amikor látja a főnöke, mert ő első helyen, „mint a Krisztusnak” végzi hétköznapi feladatát is. Csak így tudja az Isten akaratát cselekedni „lélekből” (ez a szó áll a görögben is!), beleadva teljes értelmi, érzelmi, akarati világát, erejét. Akkor „jóakarattal” (7. vers) - pontosabban: jókedvvel - (a szó csak itt fordul elő az Újszövetségben), végez el minden munkát. Azt is, ami talán adott helyzetben nem is az 6 feladata lenne, vagy képzettségéhez, beosztásához képest alacsonyabb rendű. Elégedett lesz. Nem lázong és nem szidja a főnökét, ha kevesebb a prémiuma, mint azé, aki lógós, aki a szemnek szolgál, azaz „jól adminisztrálja magát” főnöke előtt. Erre a belső békességre hogyan tehet szert a hívő ember? Úgy, hogy igaznak tartja az apostol további szavait is: „tudván, hogy ha valaki valami jót tesz, azt vissza fogja kapni az Úrtól, akár (rabjszolga, akár szabad” (8. vers). Nem könnyű ezt megharcolni, de aki megmarad ebben, az nagy nyereséget talál. A Biblia nem mondja meg, hogy ezért a magatartásért mivel és mikor „fizet” az Úr. Egy testvér egyszer azt mondta, hogy háromféle módon „jutalmazott” szolgálat van: 1. amikor azt mondja az Ige, hogy „megkapták jutalmukat”; 2. szolgálat, munka, amiért nem jár fizetség; 3. amiért majd az elragadtatás után Krisztus „ítélőszéke”, díjkiosztó emelvénye előtt kapjuk meg jutalmunkat. Nagy különbség van a Pál korabeli rabszolga és egy mai munkás között, de viselkedésük normája nem változott meg. Ezt a témakört Pál a 9. verssel zárja, az érem másik oldalával, amikor a rabszolgatartókhoz szól: „Ti pedig urak, ugyanígy bánjatok velük, hagyjátok a fenyegetést; tudván, hogy él a mennyekben az Úr, aki nekik is, nektek is Uratok, és aki nem személyválogató.” Természetesen azt is látnunk kell, hogy rabszolgatartónak, felügyelőnek lenni sem volt könnyű abban az időben, - mint ahogy munkahelyi főnöknek sem ma. A rabszolgák Íratlan törvénye volt, hogy ahol lehetett lógjanak. Bizonyára ismerős ez a gondolkodás! A munkát akkor is, ma is el kellett végezni, végeztetni, de a munkafegyelem megkövetelése nem csaphat át kizsákmányoló hajszába. A legfontosabb alapelv, amit állandóan szem előtt kell tartani, hogy rabszolgának és úrnak, beosztottnak és főnöknek, ugyanaz, tehát egy Ura van. Ha ezt mindenki komolyan venné, a munkahelyi ellentétek, súrlódások minimumra csökkennének. A hívő szolga ismerjen fel minden jót, értékelje, és bocsásson meg minden rosszat. A szülők és gyermekek, a rabszolgák és uraik egymással való kapcsolata azonban egy sokkal nagyobb kérdésről, problémáról szólnak, ami alól senki nem vonhatja ki magát. Ezzel neked is szembe kell nézned, aki e sorokat olvasod, akár hitben jársz, akár nem. Olvassuk el, hogy mit mond erről a Szentírás a prófétán keresztül: „A fiú tiszteli atyját, a szolga az urát. Ha én atya vagyok, miért nem tisztelnek? Ha én ÚR vagyok, miért nem félnek engem? - mondja a Seregek URa nektek...” (Mai 1,6). Itt van minden bajnak a forrása, gyökere, de itt van az egyetlen megoldás is. Hogyan viszonyul életed mennyei Atyádhoz és Uradhoz? Tiszteled-e Őt, mint szerető Atyát, aki egyetlen Fiát adta a golgotái keresztre azért, hogy családjába fogadhasson? Féled-e Őt azzal a félelemmel vegyes tisztelettel, ami Neki kijár, mint a világmindenség és a te életed Urának és Bírájának? M. S. 30
