Vetés és Aratás, 1989 (27. évfolyam, 1-4. szám)
1989 / 1. szám
A „sürgős” uralma Napjainkban sok ember számára a pénz az élet kiindulópontja. Hajszolják a pénzt, hogy befolyásra tegyenek szert, hogy függetlenné váljanak, és hogy rajta olyan dolgokat vásároljanak maguknak, amelyekről meg vannak győződve: ez boldoggá fogja tenni őket. Ebben a vonatkozásban teljesen érthető lenne, ha most a pénzről írnék. Azonban pontosan ezt nem akarom tenni, van ugyanis valami fontosabb dolog az életünkben, mint a pénz szerepe. Az időrőlírok, amit pénzzel nem lehet megszerezni, hiszen az Isten egyik ajándéka! Nincs időm! Ugye, gyakran halljuk ezt a kijelentést. Vagy talán gyakran élünk ezzel a kijelentéssel mi magunk is? Elvégezetlenül maradt feladatok sorát hagyjuk hátra életünkben :- megválaszolatlan leveleket,- elhanyagolt barátokat,- olvasatlan könyveket. Csoda, hogy sokan közülünk azt kívánják, bár lenne a hét egy-két nappal hosszabb! Ha azonban végiggondoljuk ezt a dolgot, hamar észre fogjuk venni, hogy itt egyáltalán nem napokról van szó, hiszen még ha több is lenne belőlük, azokat éppúgy kitöltené a mindennapok lázas rohanása. Sokkal inkább valami másról van szó, mégpedig az elsőbbség problémájáról. Ugyanis dilemmánk (és a stressz is, amitől sokan szenvedünk) nem az időhiányban áll — hiszen ideje mindannyiunknak van, elvégre az idő, mint olyan, adott -, hanem valami sokkal mélyebb dologban gyökeredzik. Amit időproblémaként szoktunk megfogalmazni, valójában nem más, mint az a kényelmetlen érzés, amely akkor lopódzik belénk, amikor azt érezzük, hogy a fontosat, amit meg kellett volna tennünk, nem tettük meg, hanem helyette a sürgősnek adtunk helyet. Pontosan ez a fontos és a sürgős közötti állandó feszültség az, ami az idegeinkre megy. A pillanatnyi sürgősség, mint pl. a telefon megszólalása, elvon minket attól, ami fontos az életünkben. Sajnos, a valóban fontos feladatoknak az a tulajdonságuk, hogy ritkán kell őket azonnal, az adott napon, az adott héten elvégezni. Gondolok itt a külön órára, amit imádságra, bibliaolvasásra szánhatnánk, egy hitetlen barátunk meglátogatására, egy fontos könyv elolvasására. Ezek a terveink várhatnak. Ezzel szemben a tv-híradó, az újságolvasás, a telefoncsörgés, a szomszéddal való elcsevegés mind követeli, hogy foglalkozzunk vele, itt és most. Gondoljuk csak végig! Felismerjük, hogy felettünk is úr a sürgős, ezért van az, hogy haj szoknak érezzük magunkat. Most azonban az a kérdés, hogy van-e menekvés a sürgős uralma alól! Megszabadulhatunk-e a fent említett megszokásainktól? A válasz egyértelműen igen! Van ugyanis „működési utasításunk”, amit az íratott le nekünk, aki teremtett minket: ez a Biblia; és van példaképünk: az Úr Jézus Krisztus. A választ a mi Urunk Jézus Krisztus életében találjuk meg, feketén-fehéren, ahogy a Bibliában áll. Jézus Krisztus a halála előtti éjszakán megdöbbentő kijelentést tett. Főpapi imájában ezt mondta: „Elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem” (Jn 17,4). Hogyan mondhatja az Úr Jézus, hogy „elvégezte”? Az a három év, amit szolgált, nagyon rövidnek tűnt. Simon házában egy ünnepi alkalommal egy prostituált nő bűnbocsánatot és új életet nyert. De sokan maradtak ott bűnbocsánat és új élet nélkül. Mégis - annak ellenére, hogy sok értékes feladat elvégezetlen és sok súlyos emberi nyomorúság gyógyítatlan maradt -, az Urnák békessége volt ezen az utolsó éjszakán. Tudta, hogy minden tette összhangban volt Istennel. Elvégezte a rábízott munkát. Az Úr Jézus olyan fáradhatatlanul dolgozott egész életében, hogy néha elmulasztotta a vacsorát, és az övéi azt gondolták, hogy magán kívül van (Mk 3,21). Mégis, élete 24
