Vetés és Aratás, 1988 (26. évfolyam, 1-4. szám)
1988 / 2. szám
van. Ő plántált át és nem mi magunkat. Húzzuk alá újra az „üdvösség” és „megjutalmazás” közti különbséget, aminek összekeverése már annyi helytelen bibliai szemlélet és gyakorlat melegágyává vált. Az Ef 5,5 párhuzamos helye a Kol 3,24-ben ezt még világosabbá teszi: „Tudván, hogy ti az Úrtól veszitek az örökségnek (osztályrésznek) jutalmát” (Károli). Az új prot. fordításból itt egyszerűen kimaradt e fontos „jutalom” szó. Hol van ez az ország? Itt Pál apostol kitágítja a királyság fogalmát. Nemcsak az ezeréves királyságról (Károli: mennyek országáról) beszél. A „Krisztus és Isten királysága” körébe az is beletartozik, de a gyülekezetre nézve ez sokkal többet jelent. Az Atya és Fiú bensőséges viszonyába von be minket, és ott készített jutalmat a hűségeseknek: „akik bőségesen kapják a kegyelem és az igazságosság ajándékát”. Mire? Arra, hogy uralkodjanak „az életben az egy Jézus Krisztus által” (Róm 5,17). És itt az élet az „örök” életet jelenti. Figyeljünk fel arra, hogy az uralkodáshoz a kegyelmen és szereteten kívül az igazságra (pontosabban: igazságosságra) is szükség van. Ez érvényben van már ma is. Vannak olyan testvérek most is, mint Pál idejében, akik azt hangsúlyozzák, hogy a szeretet olyan hatalmas, Jézus vérének ereje pedig mindent rendbe hoz, ezért csinálhatunk mindent, ami jól esik. Ez is „evangélium”, de nem bibliai, hanem ördögi. „Senki meg ne téveszszen titeket üres beszédével, hiszen éppen ezért sújtja Isten haragja az engedetlenség fiait” - figyelmeztet az apostol a következő versben (6.v.). Visszatérve még az 5. versre: Kiket zár ki Isten minden világkorszakban az uralkodásból? A paráznákat, a tisztátalanokat és nyerészkedőket (kapzsikat). A kapzsiság is bálványimádás? A Szentírás szerint igen. Sokan tiltakoznak ez ellen. Az a bálványimádó, aki köveket, fétiseket, szobrokat, képeket imád - mondják -, éseztmalegfeljebbafelvilágosulatlan bennszülöttek között találjuk meg. Az Ige azonban leleplezi a csalárd emberi okoskodást. Mert ha a kapzsiság, a bírvágy tölti be szívünket, a pénz lesz istenünk, jellemünk pedig deformálódik. Vizsgáljuk meg őszintén szívünket ebben a kérdésben, nehogy emiatt veszítsük el osztályrészünk jutalmát Krisztus és Isten királyságában. Idéztük már néhány sorral előbb az apostol figyelmeztetését a 6. versből: „Senki meg ne tévesszen titeket üres beszédével”. A „megtéveszt” (Károli: megcsal) ige görögben az шгаташ (apataó), szó szerinti jelentése: elcsábít, megcsal. Az Újszövetségben csak háromszor fordul elő. Itt, az lTim 2,14-ben és a Jak 1,26-ben. Az lTim 2,14 rávilágít minden emberi nyomorúság, bűn kezdetére: az ember hagyta magát elcsábítani Éden kertjében hamis állításokkal. Követte a nagy Hitetőt (Jel 12,9), mint azóta mindenki és mindig. Mindenki? Igen! Én is, és te is, kedves olvasóm, mert „nincsen igaz ember egy sem, nincsen, aki érti, nincsen, aki keresi az Istent. Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tesz, egyetlen sincs” (Róm 3,10-12). Ha ezt hajlandó vagy teljes szívedből elismerni, akkor őszinte vággyal fogod keresni a szabadulás útját. Akkor majd rácsodálkozol arra, hogy Isten már mindent elkészített. Felragyog előtted a golgotái kereszt, a megfeszített Isten Fia, a feléd nyújtott átszegzett kéz, amely kínálja a megbékélést. Isten már megbékélt a világgal, és benne veled is a Krisztusban. Most rajtad a sor, hogy ezt elfogadva kibékülj Vele, és így az új teremtés részese légy. Ne hallgass tovább a Csábítóra! Az „elcsábít” szó harmadik előfordulása (Jak 1,26) is igen fontos tanítást tartalmaz számunkra. Feloldja a Jakab-Pál üzenete közti feszültséget. A Luther által „szalma levélnek” nevezett Jakab levele mély tartalommal telik meg a Gyülekezet, a Krisztus Teste tagjai számára is. Jakab sem arról beszél, hogy az üdvösség cselekedetekkel megszerezhető. Ö már a meglévő hit további sorsáról szól, hiszen a Krisztusban hívő 58
