Vetés és Aratás, 1988 (26. évfolyam, 1-4. szám)

1988 / 2. szám

ezáltal meggyőz embereket (Jn 16,7-11) és gyümölcsözést munkál (Ézs 55,10-12). Jézus Krisztus az előrehaladó hanyatláson, az Isten Igéjétől való elszakadáson, a mindjobban kibontakozó istentelenségen és az eljövendő üldözéseken át fog vezetni ígérete szerint: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé az élet világossága” (Jn 8,12).

Ezért lelkiismeretesen ragaszkodjunk az Úr Jézus szavához, az imádsághoz, a szentségekhez és a Krisztushoz hű testvérekkel való közösséghez (Csel 2,42)! A Bárány vérében megtisztítva és nem féltve ideigvaló földi életünket (Jel

12,11), bízvást menjünk elébe visszajövő Urunknak! Mert Ő át akarja segíteni az övéit, és a halálig hűségeseknek végül az élet győzelmi koszorúját adni (Jel 2,10).

„ Az a törekvés legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: Ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem dicsőségéről lemondott (önmagát megüresítette), rabszolgai formát vett fel, emberekhez lett hasonlóvá, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmessé lett mindhalálig, mépedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta Őt az Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb (fölötte van minden névnek), hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére" (Fii 2,5-11).

Zürich, 1987. szeptember 16.

Hitvalló Közösségek Konferenciája

*

A milánói székesegyház hármas bejárata felett három felirat látható:

„Minden, ami történik, csak egy pillanatig tart!”

„Minden, ami elszomorít, csak egy pillanatig tart!”

„Csak az a fontos, ami örökké tart!”

Program

Eztán mindig ez már a program: hálát adni szóval és tettel, a titkok előtt meghajolni, és elhinni - a lehetetlent. F. L.

Bizalom és öröm

„Ujjongva örülök hűségednek, mert látod nyomorúságomat, ismered lelkem szorongásait” (Zsolt 31,8).

A templomba járó „jó” keresztyének azt gondolják, hogy amikor vasárnaponként kiöltöznek, hogy illő módon jelenjenek meg az Úr házában - valami kegyes látszatot öltve magukra -, olyankor Isten megelégedetten tekint rájuk. Aztán, amikor az ünneplőt levetik, mintha azzal együtt a szekrénybe akasztanák csekély hitéletüket is.

A hétköznap hideg szele eloltja a kegyesség kis szikráját, főleg ha még különböző bajok is jönnek a megszokott hétköznapi gondok mellé.

De fenti Igénkben valami másról van szó. Dávid nem annak örül, hogy bizonyos kegyes körülmények között tetszhetett Istennek, hanem ujjong és örül, hogy az Úr meglátta nyomorúságát és ismeri lelke szorongását.

„A világon nyomorúságotok van” - mondta az Úr tanítványainak. Tehát a legkülönbözőbb lelki háborúságokra készítette elő tanítványait. Neked is ezt üzeni! Vajon el tudod-e mondani: Ujjongok és örülök, mert ismered lelkem szorongásait, és rendíthetetlen hittel és bizalommal tekintek reád! A Te béketűrő szereteteddel és alázatosságoddal akarom megharcolni a hit harcát, hogy a hétköznapok bajai és nehézségei között is csak a Te örömöd és békéd legyen a szívemben. - Dávid ujjongott és örült, hogy az Úr ismerte szorongásait, pedig ő még nem ismerte az Úr Jézus közvetlen vigaszát: „Bízzatok: én legyőztem a világot” (Jn 16,33). L. ].

55