Vetés és Aratás, 1988 (26. évfolyam, 1-4. szám)
1988 / 2. szám
Siklós József Ma se hiába Hogy használják, arra való a szem, a fül, a kéz, a láb. Krisztus Testének tagja vagy: száj, hogy jó hírt add tovább, szem, hogy meglásd, ki rászorul, fül, hogy meghalld, ha kiált. Szív, melyet tiszta szeretet éltet és mindjobban betölt. Krisztus Testének tagja vagy, s ma is csak Őrá vár a föld. Nappal van, munkálkodhatsz még. Siess, hamar leszáll az éj! Jézusnak ma is terve van. Indulj! Ma se hiába élj! 7. Teljes világosság tündöklő világa vár ránk. „Napra sincs szüksége a városnak, sem holdra, hogy világítsanak neki, mert az Isten dicsősége világosította meg, és lámpása a Bárány: a népek az Ő világosságában fognak járni” (Jel 21,23-24). Ami itt e földön értelmünk számára homályos és áttekinthetetlen (elemi csapások, fogyatékos gyermekek, háborúkban pusztuló lakosság, kielégületlen igazságérzet stb.), ott majd értelmet nyer, megvilágosodik. Akkor látunk majd „messze, világosan, mindent”; a dolgoknak nemcsak a „visszáját”, hanem a „színét”, végső összefüggéseit, magyarázatát. Lényünknek nem lesznek „homályos foltjai”, és senkinek nem lesz „sötét ügye”, titkolni való ja többé. 8. Van viszontlátás a mennyei világban. Isten nem a halottak, hanem az élők Istene, és a Zsidókhoz írt levél 12,22-23 szerint: „Ti a Sión hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez és az angyalok ezreihez; az elsőszülöttek ünnepi seregéhez és gyülekezetéhez... és a tökéletességre jutott igazak szellemeihez.” Találkozni fogunk a hit előttünk járt hőseivel: ősatyákkal, prófétákkal, apostolokkal, Isten népének előttünk járt nemzedékeivel- és mindazon szeretteinkkel, akik Krisztusba vetett hitben haltak meg. Megismerjük-e majd egymást a mennyei világban? - kérdezik sokan. Egymás lényegi valóságát- gondolatok, szavak bújócskája nélkül, álcázások nélkül - éppen ott fogjuk megismerni igazán! 9. A mennyei Jeruzsálemben a kegyelem örökre üdítő forrása buzog fel. A hiten kívülálló írók, gondolkodók olykor cinikusan tréfálkoznak: milyen unalmas lehet örökké imádkozni, zsolozsmázni Isten mennyei trónja körül... A mennyei látomásban „az élet vizének forrásairól, az élet vizének ragyogó, kristálytiszta folyójárói” olvasunk (Jel 21,6; 22,1). Az Úrban való örvendezés, a folyamatos Isten-szolgálat nem lesz egyhangú, unalmas. Nem poshadt állóvíz, hanem örökre frissen, üdítően buzgó forrás az Isten kegyelme! 10. Semmi elátkozott nem lesz ott többé; az élet fája megadja gyümölcsét (Jel 22, 2-3). A Szentírás utolsó lapjai ráfelelnek az első lapokra: a bűneset miatt elveszítette az ember az Édenkertet; a bűn végleges kiküszöbölése, a Sátán végső kiiktatása után helyreáll az eredeti, isteni rend. Isten minden áldott, dicsőséges és irgalmas gondolata megvalósul. Az lesz otthon a mennyben, aki azt már most, hitben, otthonának tartja, „mennyei állampolgárnak” vallja magát (Fii 3,20). A hívő ember nem álmodozó, rajongó, hanem a földi lét adottságai között felülről kapott erővel helytállva, s már itt, most áldást árasztva siet mennyei otthona felé, melyben Megváltója helyet készített neki. Nem mesék álomvilága felé: „írd meg, mert ezek az Igék megbízhatók és igazak!” (Jel 21,5; 22,6). Kérüx 36
