Vetés és Aratás, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 3. szám
ban: „értelmük hiábavalóságában”. Ez azt jelenti, hogy az értelem nem tétlen. Sok mindent produkál, de nem Isten felé fordulva. Nem Krisztussal és az odafent valókkal törődik, hanem a földiekkel. Ezek pedig hiábavaló dolgok, mert bármilyen szépek vagy hasznosak is, a Földdel együtt pusztulásra vannak ítélve. Hiábavalóság például egy szép igehirdetés is, ha az a hallgatók gyönyörködtetésére hangzik el, ha nem hirdeti bátran és tisztán Isten ítéletét és az evangéliumot, az egyetlen hatásos megoldást a bűnös ember számára: Krisztus keresztjének, vérének bűntörlő hatalmát. A XX. század emberi értelme megteremtette a technikai civilizációt. A felfedezések, az atom titkának megfejtése csak látszólag vitték előbbre az emberiség boldogulását. Nem érkeztek meg a „forrás”-hoz, Istenhez, így értelmük hiábavalóságában mindent az anyagiak és hatalmuk növelésére fordítanak, a népekre pedig rázúdították az atomháborútól való rettegést, Földünk elpusztításának lehetőségét. A hívő ember értelme, gondolkodása azonban munkálhat maradandókat, ha Istenre és Krisztusra irányul. Átveheti, feldolgozhatja az isteni hatásokat, ajándékokat, majd továbbadhatja embertársainak, azok javára. Ez a gyümölcs nem romlandó, megmarad az örök életre is. A Krisztus Teste tagjában történt határozott változásra a „többé nem” szavak hívják fel a figyelmet. Ennek megértéséhez a Római levélhez kell fordulnunk (6,1-14). A 6. versben így érvel az apostol: „Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megsemmisüljön a bűn hatalmában álló test, és hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek.” Sok hívő hite szenvedett már hajótörést ezen, mert hiába erőlködtek megvalósításán, tapasztalatuk mindig mást mutatott, mint ami itt írva van. Még komoly igetanulmányozó közösségekben is igen ritkán hangzik helyes vagy egyáltalán valamiféle tanítás ezzel kapcsolatban, pedig nagy szükség lenne rá. Egy kis képpel hadd világítsam meg a problémát. A TÉNY, HIT és TAPASZTALAT egy magas fal tetején jártak. (A sorrend fontos!) A TÉNY egyenes tartással ment, szemeit szilárdan előreszegezve, fejét nem forgatta sem jobbra, sem balra. A HIT nyomában lépdelt, és minden jól ment addig, amíg szemeit a TÉNYről le nem vette. Amikor azonban a HIT aggódva az átélt tapasztalatokkal kezdett foglalkozni - hátrafordulva azt nézte, mit tett elvesztette egyensúlyát és lezuhant. Természetesen a TAPASZTALAT is utána bukfencezett. Mindig a TÉNY megy elől. Ezt Isten adja, mert hinni tények nélkül balgaság. A TÉNY azért tud egyenesen járni, mert a tény akkor is tény marad, ha senki sem hisz benne. A tényeket nem a hit teszi valósággá, azok önmagukban tények! Az ember HITe nem mindig alapul tényeken. Sok dologban hihetünk és hiszünk is. Az Isten szerinti hit azonban annak elfogadása, ami már tény. Amíg hitünk Isten Szavában gyökerezik, nincs baj, mert nem az érzéseinktől, tapasztalatainktól függ. A TAPASZTALAT addig kellemes, amíg a hit szemei a tényeken nyugszanak. Isten tényeit soha ne a tapasztalataink alapján ítéljük meg. Hitben járjunk és ne látásban! Hitéletünk vezetője ne a tapasztalat legyen. Isteni tény, hogy az óemberünk vele együtt megfeszíttetett. Az élő, cselekvő hit ezen nyugszik. Ezért mondja a 11. versben: „azt tartsátok magatokról...”, azaz: „számítsátok magatokat halottaknak a bűnnek”. Ezt olyan hittel kell elfogadnom és gyakorolnom, mint a bűnbocsánatot és az új életet. Amíg nem látjuk a HIT szemeivel, hogy a kereszten Krisztussal együtt óemberünk is egyszer s mindenkorra megfeszíttetett - az ó és új között ott van a kereszt, mint az izráeliták és Egyiptom között a Vörös-tenger -, addig hitéletünk kudarcra van ítélve, mert tapasztalatainkon fog nyugodni. Halottnak számítani magam a bűnnek: nem érzés dolga! м $ 92
