Vetés és Aratás, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 3. szám
Mit kell az utolsó időkön érteni? Hogyha az „utolsó idők”-kel foglalkozó bibliai kijelentéseket közelebbről megvizsgáljuk, észrevehetjük, hogy a Szentírásban - ugyan esetenként más kifejezéssel - több értelmezésben szerepel ez a meghatározás. Jézus eljövetele a világteremtéstől az Ő viszszajöveteléig terjedő egész időszakban a legnagyobb eseményt jelenti. Jelentősége abban áll, hogy „Jézus Krisztus mindent megcselekedett mindenkiért”, úgyhogy ahhoz - már ami az üdvösség alapját jelenti - soha semmit nem kell hozzátenni. Valami más az a valóság, hogy ez a Krisztus által megszerzett üdvösség és a kivívott győzelem csak fokozatosan valósul meg. Jézus földön eltöltött napjait tehát jogosan nevezhetjük „korszakfordulónak”. Ez a korszakváltás ugyanakkor az utolsó időkbe való átmenetet jelenti, amely az Úr Jézus visszajöveteléig - annak minden részeseményével együtt - fog tartani. Ez Isten üdvtervének következő nagy és döntő eseménye lesz. Elsősegély terhes anyák számára 1. Személyes tanácsadás partnerkonfliktusok megoldásához, életválságok leküzdéséhez. 2. Anyagi segítség egyéni vagy társadalmi forrásból. 3. Lakásközvetítés és munkahely szerzés. 4. Örökbeadás elindítása (20-szor több gyereket keresnek, mint amennyit felkínálnak). 5. Csecsemőápoló-kurzusok, gyógytorna, első babakelengye biztosítása. 6. Kapcsolatteremtés más egyedülálló anyákkal. 7. Közvetítés alkalmas anya-csecsemő otthonba, hogy ezáltal az anya kikerüljön a barátságtalan környezetből, tanulmányait esetleg így zavartalanabbul folytathassa. Jézus Krisztus visszajövetele a Gyülekezetnek az elragadtatást, Izráelnek szorongatott helyzetéből való szabadulást, a nemzetek világának pedig az ítéletet, a leszámolást hozza el, tehát három részeseményt foglal magában. „Miután régen... szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk” (Zsid 1,1-2). Az Antikrisztus megjelenésével elkezdődött az „utolsó óra” (ÍJn 2,18). A Zsid 9,26-ban így olvassuk: „az idők (aion = világkorszak) végén”. Ennek a kifejezésnek legtágabb értelemben vett jelentése „utolsó idó”-nek tekinti Jézus Krisztusnak alacsonyságában és dicsőségben való megjelenése közötti időszakot. A következőkben az Újszövetség leveleiből néhány igehelyet fölsorolok, melyek ugyancsak megállapítják az akkori napokról, hogy az „utolsó idők”-be tartoznak: „Ezek pedig... figyelmeztetésül írattak meg nekünk, akik az utolsó időkben (aion) élünk” (lKor 10,11). „Mindennek a vége pedig már közel van” (lPt 4,7). „Kincseket gyűjtöttetek még az utolsó napokban is” (Jak 5,3b). Mint ahogy minden órának van utolsó perce és utolsó másodperce, úgy a világ utolsó órájának is. Általában erre a lezáró szakaszra gondolunk, amikor „utolsó időkről” beszélünk. Ez az „utolsó idők” fogalmának második bibliai jelentése. Azonban nem szabad kizárólag „idő”-nek értelmezni, mert ez az időszak meghatározott jellegű lesz, és egy különleges folyamat is jellemzi. Az utolsó idők jele a bűnnek kiteljesedése az ítéletre. Isten ítéletei általában nem következnek közvetlenül a bűn elkövetése után, hanem csak akkor, amikor a bűn megérett az ítéletre. Ez az isteni vüágkormányzás egyik alapszabálya. A Szentírás sokszoros bizonyságtétele szerint a gonoszság végül a világon soha addig nem tapasztalt méretűvé lesz. Jézus visszajövetele idejének földgolyóját a döghöz ha87