Vetés és Aratás, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 3. szám
Elrejtve Egyik este két kicsi gyermekem nem sokkal elalvás után valamilyen okból felébredt és elkezdett sírni. Rettenetes félelem fogta el őket. Olyan sötét volt! Suttogtak egymással, kölcsönösen bátorították egymást, és végül elhatározták, hogy fölkelnek és kijönnek hozzám - édesapjukhoz - a nappali szobába. Azonban ennek a szándéknak már a fontolgatásakor borzasztó elhagyatottság érzése fogta el őket. Apához menni, ez először is azt jelentette, hogy a hidegbe kellett kilépni, és a sötétségben mindenféle veszély leselkedett. Ilyenkor az ember nekimehet valaminek, eleshet, eltévesztheti az ajtót! Mindez HOVÁ FORDULJAK? A félelem idején „Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az Ö nevéért. Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert Te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem” (Zsolt 23,3-4). A magányosságban „Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod” (Zsolt 139,5). „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged” (Zsid 13,5). Bizonytalanságban és gondok között „Semmiért se aggódjatok, hanem az imádság és könyörgés alkalmával mindenkor hálaadással vigyétek kéréseiteket az Isten elé; és az Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban” (Fii 4,6-7). olyan dolog volt, ami miatt a kis szívek a félelemtől gyorsabban dobogtak. De ott volt a vágy is, hogy mindebből a félelemből kikerüljenek és az apjuknál lehessenek, és ez a vágy mégiscsak erősebbnek bizonyult. Miután két szobán keresztültapogatóztak, megtalálták a nappaliba vezető ajtót. Amint az ajtó kinyílt, a meleg szobából fénysugár hatolt a sötétségbe és a fehér hálóinges kis alakokra. Gyermekeim ekkor révbe értek. Meglátták kinyújtott kezemet, odaszaladtak hozzám, és elrejtették kicsi fejüket édesapjuk ölében. Míg erős kezemmel a gyermekek fejét simogattam, megnyugtató hangon ezt kérdeztem:- Mit akartok kicsikéim? Könnyek között jött a válasz:- Apu, csak hozzád akartunk jönni! Nem akarsz te is így tenni, mint ezek a gyermekek? Életed éjszakájának a közepén felébredtél. Félsz. Félsz a mától, félsz a holnaptól, félsz másoktól, félsz saját magadtól, félsz múltad vétkétől, félsz a betegségtől, félsz a haláltól. Miért nem akarsz úgy tenni, mint ezek a gyermekek? Van Valaki, aki kitárt karokkal vár rád. Jézus Krisztus, az Atya Fia, így szól: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és megnyugvást adok nektek” (Mt 11,28); „Senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam” (Jn 14,6). Menekülj karjának elrejtettségébe. Ő azért jött, ami félelmed legmélyebb és alapvető oka: meghalt a kereszten a te vétkedért, és megváltott Istentől való elhagyatottságodból. Határozd el magad arra, hogy Hozzá menj! 74
