Vetés és Aratás, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 2. szám
Az Ige sziklazúzó pöröly Wilhelm Busch mondta el a vele megtörtént esetet: Levelet írt nekem annak a nyomdának a szedője, ahol a prédikációimat folyamatosannyomtatják. Részletesen megírta, hogy a háborúból mint teljesen összezavart és hitetlen ember jött haza. „Annyira butává tettek minket! - mondta akkor önmagának. - Most már semmiben sem akarok hinni, legfeljebb abban, hogy egy kiló marhahúsból jó leves lesz.” Nem csoda, hogy rettenetesen mérgelődött: minden héten egy prédikációt kellett kiszednie. Éppen neki! Egy prédikációt! Részletesen leírta, mennyire mérgelődött hétről-hétre ezen az „értelmetlen ostobaságon”. Rettenetesen bosszantotta, hogy arra van ítélve: működjön közre ilyen „értelmetlenség” terjesztésében. Hogy bosszúságát levezesse, szándékosan a legnevetségesebb sajtóhibákat szedte a szövegbe. Levelében részletesen le is írta ezeket. Végül már annyira nyilvánvaló volt a sajtóhibák szándékossága, hogy naprólnapra nagy botrányt várt. Tisztában volt vele, hogy a kiadó nem tűrheti ezt el, mivel a prédikációkat így nem lehetett kinyomtatni. A kiadóban mindig újból el kellett olvasni a korrektúrát, és a javított szöveget vissza kellett küldeni a nyomdának. A szedő a szöveg elferdítésében egyre arcátlanabb lett. De semmi sem történt. Az az ember, aki a korrektúrákat olvasta, olyan türelmet tanúsított, hogy a szedő szégyellni kezdte magát. Mikor már eléggé elszégyellte magát, azt gondolta, hogy talán mégiscsak van „valami” abban az üzenetben. Levelében leírta, hogy ettől kezdve elkezdte a prédikációkat másképpen olvasni. Már nem gyűlölettel, hanem kíváncsisággal. És a Szent Szellem ezen keresztül megérintette a szívét. A levél végén ez állt: „Most már szívből hiszek abban az Úr Jézusban, akit Ön hirdet. Minden héten már előre örülök az új prédikációnak. Igen, boldog vagyok, hogy nekem is szabad segítenem annak a csodálatos üzenetnek hirdetésében, amely Istennek Jézus Krisztusban hozzánk eljött szeretetéről szól.” Amikor ezt az őszinte levelet elolvastam, bementem dolgozószobámba és elcsendesedve hálát adtam Istennek, hogy ma is érvényes az, amit Jeremiás próféta által mondott: „Nem olyan-e az én Igém, mint a tűz - így szól az Úr vagy mint a sziklazúzó pöröly?” (Jer 23,29). vesse. A Biblia kijelentése szerint ezek a személyek a jövőben egy hatalmas uralmi- és tévútra vezető rendszert fognak felépíteni, ami ennek a két személynek és az ördögnek az imádásához vezet majd (Jel 13; 2Tesz 2,3-4). Az elektronikus eszközök egyesítő hatása itt tragikus módon megvalósulhat. Pál apostol ezt írja: „És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg nálatok. Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megnyerő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Szellem bizonyító erejével, hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék’’ (1Kor 2,3-5). Vajon bízhat-e az ember Isten erejében, s egyúttal igénybe veheti-e olyan eszközök erejét, amelyekről tudja, hogy kiskorúvá és rabszolgává teszi az embert? Az Úr Jézus „visszavonult a hegyre egymagában”, amikor az emberek királlyá akarták Öt tenni (Jn 6,15). Lehet-e a Szelídet és a szívből Alázatosat követni, s ugyanakkor olyan mozgalmat propagálni, amely szinte törvényszerűen „sztárkultuszhoz” vezet? „És neked nagy kívánságaid vannak? Ne legyenek!” (Jer 45,5). Felhívás „több evangéliumra” - vajon melyik hívő ne helyeselné ezt? Erőtlenségünk kiáltása ez, olyan kiáltás, amely nyilvánvalóvá teszi a misszionáriusi élet hiányát. Veszélyes dolog azonban emberi eszközök segítségét igénybe venni, amikor hiányzik Isten ereje. „A megtérés és a csendben maradás segítene rajtatok, a béke és a bizalom erőt adna nektek! De ti nem akarjátok, inkább ezt mondjátok: Nem úgy lesz az, hanem lóháton vágtatunk!” (Ézs 30,15-16). Spectator 60
