Vetés és Aratás, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 2. szám
Akik ernyedten leeresztik hívő életük vitorláit a szembe fújó szél előtt, átélik azt, amiről Pál apostol itt beszél: „ide-oda hányódnak és sodródnak”. Milyen sok testvér szaladgál egyik gyülekezetből a másikba, egyik igehirdetőtől a másikhoz, szenzációt hajhászva, valami érdekeset hallani. Nem tudnak igazán egyik gyülekezetbe, közösségbe sem beépülni - vagy talán nem is akarnak! Sokkal kényelmesebb így, mert látszólag „mozog” az életük; nyüzsögnek, mindenhol ott vannak, de ha arról van szó, hogy csendesen terhet kellene hordozni, rendszeres szeretetszolgálatot végezni, azonnal továbbállnak, „sodródnak”. Látszólag haladnak, mégis egy helyben állnak, ahogy ezt a két görög szó kifejezi: a xkuőom^opm (klüdónidzomai = ide-oda hullámzani, a hullámoktól ide-oda hányatni, vettetni), és а леркредш (periferó = körbe vitetni, ide-oda hajtatni). Amint már említettem, az érett férfiúságnak egyik jele az, hogy valaki szembe tud úszni az árral. Figyeljük meg a folyó partján álló fákat. Az állandó széljárással szemben nem úgy védekeznek, hogy meghajolnak, kidőlnek, hanem szélirányba erősebb gyökereket eresztenek, kérgüket azon az oldalon megvastagítják. Csak a Krisztusba mélyen belegyökerezett élet képes a végidők démoni tanításaival, szelével szemben szilárdan megállni (Ef 3,17). Pál apostol arra is rávilágít, hogy a tanítás szele emberi eszközön át fúj: „Az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától" (14.v.). A démoni világ igyekszik megejteni, rászedni a jóhiszemű hívőket is, akik tudatlanságukban azt gondolják, hogy istenes dolgot cselekszenek. Mennyi kisiklott élettel találkozhatunk, akik igazuk tudatában képesek vállalni a szenvedést, a börtönt is. A legkülönbözőbb módszerekkel igyekeznek megnyerni másokat az általuk képviselt tanításnak. Ravaszsággal, emberi praktikákkal, hízelgő modorban vagy erőszakosan, miközben elfelejtik az Ige szavát és vétenek a legnagyobb dolog, a szeretet ellen: „És ha prófétálni (jövendőt mondani) is tudok, ha minden titkot ismerek is és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem is van, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok” (lKor 13,2). Érdemes, és a különböző magyar visszaadások miatt szükséges is, közelebbről szemügyre vennünk a 14. v. záró megállapítását: .. az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától”. A görög szöveghez legközelebb talán a néhai K.I. visszaadása áll (1968): „az emberek szeszélye által, a ravaszság által, (amely arra irányul, hogy) a tévelygést rendszeresítse” [a fordítás kéziratban - a zárójelbe tett rész a görög лро$ (prosz = „felé”) előpag körülírása]. A görög xußeia (kübeia) szó csak itt fordul elő az USZ-ben. Szó szerinti jelentése: kocka, és a kor közkedvelt hazárdjátékára, a kockázásra utal. Azt mi is tudjuk, hogy mennyire kiszámíthatatlan a kockák esése, ezért a szeszély visszaadás talán jobban kifejezi az eredeti gondolatot. A különböző tanítások szele az emberek szeszélye szerint fúj. Mennyire igaz ez! A következő vizsgálandó szó а navoupyia (panurgia), amelynek jelentése: ügyesség, ügyeskedés, ravaszság, ravaszkodás, álnokság, alattomosság. Aszó először a Lk 20,23-ban fordul elő. Érdemes elolvasni a verset szövegösszefüggéseiben, mert sokat tanulhatunk belőle a kegyes szavak mögé bújtatott emberi ravaszságról, ügyeskedésről: „Kémeket küldtek utána (Jézus után). Azok igazaknak tettették magukat, hogy saját szavával fogják meg és átadják a hatóságnak, a helytartó hatalmának. Ezek megkérdezték tőle: »Mester, tudjuk, hogy helyesen beszélsz és tanítasz, és nem vagy személyválogató, hanem igazán tanítod az Isten útját. Szabad-e a császárnak adót fizetnünk, vagy nem?« Ő azonban felismerte álnokságukat (ravaszságukat, ügyeskedésüket, alattomosságukat)” (Lk 20,20-23). Ezek a versek önmagukért beszélnek. Figyelmeztetnek, hogy legyünk résen a magukat „igaznak tettetőkkel” szemben. Ezek színleg vallják, hogy egyetértenek az igazság szavával. Hízelegnek nekünk, hogy nem vagyunk részrehajlók, személyválogatók, az 56
