Vetés és Aratás, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 1. szám
A háborgó Jézus János 11,33-35 Hogy illik a felindult, háborgó Jézus képe az általánosan elterjedt nyájas Üdvözítő képe mellé? Mi volt az, ami Jézust bensejében ennyire felkavarta és „kihozta a sodrából”? Talán Márta és Mária egymástól függetlenül kifejezésre jutott szemrehányása: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem!”? Vagy talán mások megjegyzése: „A vak szemét megnyitotta, de Lázárt hagyta sírba szállni!?” Valóban, a helyzet megalázó, és csoda, hogy Jézuson úrrá lett a harag, és megindultságában még könnyezett is? Ha emberi módon gondolkozunk, talán igazunk lehet. De Jézus sokkal mélyebbre látott, Ő az egész emberiséget és annak történetét egyszerre látta. Betánia a kereszt felé vezető úton csak egy állomás. Ezen az úton Jézust több hasonló megrázkódtatás éri. Egyszer sír Jeruzsálem keményszívűsége felett, máskor mélyen megszomorodott, amikor kiderült, hogy Júdás az áruló. A Gecsemáné kertjében remegett, gyötrődött és tusakodva kiáltott: „Abbá, Atyám! Minden lehetséges neked: vedd el tőlem ezt a poharat!” Jézus passiója (szenvedése) már elkezdődött Betániában. Barátja, Lázár halálánál nyilvánvaló lett, hogy ez a világ mennyire a bűn rabságában vesztegel, milyen hatalma van a Sátánnak és a halálnak! Emiatt sír Jézus. A barátja sírjához vezető út Jézus számára a Gecsemáné, a szenvedés útja. A világ bűne miatt Jézusra vár a kereszt. Ő ezt felismerte; a bűn pusztító hatalmát látva töltötte el őt a haragos indulat. Mindezt mi csak sejthetjük, de igazán senki sem tudja magát helyébe képzelni, vagy vele érezni. Hála Istennek, Lázár sírja nem végállomás, csak utalás a húsvéti üres sírra! Lázár feltámasztása egyben ígéret, hogy Jézus Krisztus diadalmaskodik - és már győzött! - a bűn, halál és Sátán felett. W. Brenner A húsvéti harag „Végül pedig megjelent magának a tizenegynek is, amikor asztalnál ültek, és szemükre vetette hitetlenségüket, keményszívüségüket, hogy nem hittek...” Márk 16,14 Leírhatatlan fény, kimondhatatlan öröm árad az Újszövetség Jézus feltámadásáról szóló tudósításaiból; s ezek között egyszerre ez a sötét jelenet, ez az ijesztő jellemzés. A tanítványok valószínűleg jó hangulatban ültek a vacsoránál. Az a gyanúm, hogy alaposan nekiláttak. A félelem napjaiban alig ehettek valamit. De hiszen Jézus Krisztus most már feltámadott. Az ő Hősük és Megváltójuk szabad. Most ez érvényes: „Örvendezzünk mindnyájan ennek.” Ekkor megjelenik egyszerre csak a Feltámadott! Örömmel körül akarják Őt venni. De megmerevednek az ijedtségtől, mert Ő korholni kezd. A görögben itt az cbveíöioev (oneidiszen) szó áll. Ennek jelentése: gyalázni, megszidni. Ugyanez a szó fordul elő a keresztrefeszítésről szóló beszámolóban, ahol az Úrral együtt megfeszített latrok egyike elkezdi gúnyolni, gyalázni az Úr Jézust (Mt 27,44). Sokat prédikáltak már a húsvéti örömről, a húsvéti vigasztalásról és a húsvéti világosságról. Itt azonban a húsvéti haragról hallunk. Igen. Jézus haragszik. Keményen bánik a neki nagyon kedves tanítványaival. Ez a harag is figyelemre méltó. Mi azt képzelhetjük, hogy Jézus haragos lehetett a tanítványok nagypénteki csődje miatt, megtagadásuk és bűnük miatt. Azonban erről egy szót sem szól. Hiszen a bűnért Ő meghalt; azt Ő félretette a kereszten. A hitetlenségüket szidja, hogy nem hittek az ő szavának. Hiszen sokszor világosan megmondta, hogy Ő fel fog támadni. Isten küzd a szívünkért Jézus Krisztus nagy cselekedetei által. De szívünk keménysége nem akarja ezt megérteni. A szívünk keménysége! Wilhelm Busch 15
