Vetés és Aratás, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 4. szám
Hamis értékítélet Jaj azoknak, akik azt mondják, hogy a rossz jó és a jó rossz, és akik azt állítják, hogy a sötétség világosság és a világosság sötétség: azt állítják, hogy a keserű édes és az édes keserű!” Ézsaiás 5 20 Az igazság és a hamisság, a jó és a rossz meghatározása teljesen abszurd dolog lenne, ha nem volna egy általános bibliai normarendszer. Az értékelésről általában az a vélemény, hogy annak milyenségét a nézőpont határozza meg, és hogy az szubjektív dolog. Az a mondás járja, hogy ami az egyiknek jó, ugyanaz a másiknak rossz. Csakhogy az örökérvényű igei igazsággal kapcsolatban nem ez a helyzet. Ott az emberi vélekedés semmilyen jelentőséggel nem bír, illetve csak akkor érdemel figyelmet, ha az értékítélet a bibliai igazságok szűrőjén megy keresztül. Mert az isteni élettől elidegenedett ember képtelen a dolgokat helyesen megítélni, önnön érdekeit tartja szem előtt, az értékelésben magába forduló elfogultsága vezeti. Ilyen helyzetben egészen természetes a hamis azonosítás, a fogalmak összekeverése. De mit mond ez az Ige a hívő embernek? Vajon az is beleeshet ilyen természetű tévedésbe? Mielőtt tovább mennénk, szükséges tisztázni a jó fogalmát, mert ha azt sikerül helyesen meghatározni, akkor már a rossz egészen világossá válik. Mert a dolgok szembesítésében általában a jónak az ellentéte jelenti a rosszat. Mi nevezhető tehát bibliai szempontból jónak? Ezzel kapcsolatban három dolgot említek meg: 1. jó az, ami kapcsolatban tart Istennel; 2. az egyetlen jó az, ami Istentől adatott az örökkévaló emberi szellem számára táplálékul (elrejtett manna); 3. jó az, ami az igazság mérlegén megáll, szolgálva az ember javát, és ami következményeiben is az. Ezek után nézzük meg az elemzett Ige hívő emberre érvényes vonatkozásait, illetve annak lehetőségeit, miként követhet el tévedéseket. A Teremtő az embert az isteni háromsághoz hasonlóan hármasságban teremtette: szellem, lélek és test. Nagy baj már az is, ha valaki ezt a hármat összekeveri, avagy a szellemről nem akar tudomást venni akkor, amikor éppen a szellem az, ami az embert a teremtettség fölé emeli. Ezen túl Istennel kapcsolatot teremteni is csak azon keresztül tud. A tévedések forrását egyebek között éppen ez az embert alkotó hármas egység jelenti. A dolgok illusztrálására hadd szolgáljon a következő eset: az Isten az embernek a keresztben valami nagyon jót akar adni, valami szellemit, s az ember azt elutasítja, elviselhetetlenül rossznak minősítve. Vagy amikor a veszedelmet jelentő alantas, rossz, testi kívánságokat kezdi isteníteni. A zabolátlan érzékiség pedig a halál melegágya. Végül ismerős az is, amikor a lélek kerekedik felül, érzelmi hatásoknak örvendve, illetve azokat mondja felemelően jónak, ám a szenvedések elől pánikszerűen menekül. Ebben az összefüggésben a diszharmónia jelenti a zavart, a hamis értékítéletet. Az ember esetében pedig ez azért rejt nagy veszélyt, mivel romlottságánál fogva könnyen megkísérthető. Végső következtetésként elmondható, hogy differenciáltan a jó és a rossz megítélése csak az Ige világosságában lehetséges, mert az ember vélekedése a dolgokról a mindenkori hatások függvényében jelentkezik. Éppen ezért nem mindegy, milyen eszményeket vall magáénak. S az előbbihez hasonlóan az igazság szerinti különbségtétel, megméretés is csak az Isten mérlegén történhet meg. Az ok pedig az eredettel magyarázható. Istennél van az igaz mérték és mérőserpenyő (Péld 16,11). Az ember gyógyulása ott kezdődik, amikor a krisztusi természet részesévé válik, s életét Isten világossága ragyogja be. Venyercsán László 107
