Vetés és Aratás, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)

1987 / 4. szám

Ebből az életből senkinek sem kell kívül maradnia, mert Isten kijelentette, hogy aki hisz a Fiában, annak örök élete van. Vajon tehetné-e ezt még könnyebbé? Csakhogy az ember közönyösen elmegy Isten eme ajándéka mellett, sőt el is utasítja azt. Aki azonban kész régi életét feladni és Isten Fiát Urának és Üdvözítőjének elfo­gadni, neki önmagát átadni, kiszolgáltatni és alárendelni, azt Isten megajándékozza az igazi, örök élettel. Ez az az élet, amely örökké tart, és amelynek valóságos tartal­ma és rendeltetése van. Aki elnyerte, az visszatalált az élet forrásához, és szüntele­nül meríthet belőle zavartalan örömöt, va­lódi békességet, igazi biztonságot és olyan ígéreteket, amelyek nem üres szavak csu­pán, hanem valóban beteljesednek. Már ezen a földön élhetjük ezt az életet az Úr Jézus Krisztusban és Ővele, még ha tökéletlen és erőtelen is a testünk. Élhetjük mindazzal együtt, amit a mindennapi élet magával hoz. De milyen hatalmas különb­ség! Amott talán csillogás, ragyogás, siker, mámoros élet, reménység nélkül, mint va­lami vékony jégrétegen, ahol a sok repe­­dezés és ropogás nem engedi a szívet meg­nyugodni, és ahol nem található válasz a sok „miért”-re. Itt viszont: a külső bajok, szorongattatások ellenére is sziklára épült az élet, amely meg nem inog, hiszen alapja Jézus Krisztus, az élet és halál ura. Amott csak e világ látható dolgait szemlélik, telve kereséssel, szo­rongással és reménytelenséggel. Itt hisznek a túlvilágban, a láthatatlanban, szívük teljes bizonyosságával, mert bíznak abban, aki nemcsak a kezdetet, hanem már a véget is ismeri. És akkor az életet már nem a „miért” kérdése tölti ki, hanem a „mi célból”. És ez a „mi célból” abban a bizo­nyosságban csúcsosodik ki, hogy akik Is­tent szeretik, azoknak minden a javukra van. S ha majd minden földi munka, szen­vedés és nyomorúság mögöttünk lesz, és a hitből megérkezünk a színről színre látásra, akkor teljesedik be a legvalóságosabb érte­lemben az, ami boldog, örök életet jelent. Nehéz lenne leírni, milyen is lesz ott az 1 Korintus 13 Homályok között botladozva csodálva nézzek fel azokra, kik ismerik a titkokat? Azok is semmik! Kétségek között botladozva csodálva nézzek fel azokra, akik egész hitűek? Azok is semmik! Szolgálatokban botladozva csodálva nézzek fel azokra, kik testüket tűzre vetik? Azok is semmik! Egy valóság van a világon, amely örökké valóság lesz, hogyha azt közeledni látom, érzem, hogy vonz, mint roppant mágnes. Vannak néhányan - hála érte -, kiknek belépett az életébe, van néhány ilyen „mágnes ember", jó velük olykor együtt lennem. Te hosszútűrően türelmes, szelíd és alázattal teljes, haragra sohse gerjedő, a rosszat soha fel nem rovó, de minden jót féltéssel óvó, hamisságok közt is igaz - és mindig az -, mindent hívő, mindent remélő, élő, felülről való Szeretet, áradj belém! m. Cy. örökkévalóságban. De hogy mi nem lesz ott, azt megmondja Isten az Ő Igéjében. Nem lesz szenvedés, fájdalom, könny, sőt halál sem. S ha már a földön élvezhetjük az örök élet ajándékának nagyszerű ered­ményeit, akkor megsejthetünk valamit ebből az eljövendő boldogságból. Ennek a csodálatos életnek már itteni megvalósítása földi életünk értelme és célja. Van már célja és tartalma életednek? Ha igen, boldog vagy. Ha nem, ma még megtalálhatod! 101

Next

/
Thumbnails
Contents