Vetés és Aratás, 1986 (19. évfolyam, 1-4. szám)
1986 / 1. szám
Az új parancsolat „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást. Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást. ” János 13, 34-35 Ez az Ige az Úr Jézus búcsúbeszédének egy része, melyet közvetlenül a szenvedése és halála előtt a tanítványaihoz intézett. Három éven keresztül járt-kelt velük Palesztina földjén, és közben tanította őket az Isten országa alapelveire. Most pedig, a búcsúzás órájában, a sok tanítása és oktatása anyagából még egyszer, utoljára, a legfontosabb „tantárgyra” terelte a szót. Lehet, hogy tanítványseregét azon órában megvizsgálva megállapította, hogy jóllehet a tanítása és példaadása révén már sok tudásra tettek szert, de egy dologban még mindig nagy volt a hiány közöttük. Ezért beszélt nekik most még egyszer, utoljára, az egymás közti szeretetről. Nem tanácsként vagy egy megvitatandó indítvány gyanánt, hanem mint egy teljesítendő parancsolatról. Jézus Krisztus ezt a követelményét új parancsolatnak nevezte. Ezt megelőzően, az Úrvacsora beiktatásakor, az általa létrehozott új szövetséget tárgyalta, azt mondván: „E pohár az új szövetség az én vérem által” (Lk 22,20). Ez a kijelentés fordulópontot jelentett Isten országa történetében, abban az értelemben, hogy Krisztus Urunk személyisége, tanítása és ténykedése az ó- és újszövetség két korszakának a markáns határvonala lett. Figyelemre méltó, hogy mind a két szövetségben utasítás történt a szeretet gyakorlására. Az Ószövetségben: „Szeresd a te felebarátodat, mint magadat!” (3Móz 19,18). Az Újszövetségben, a megalapítójának parancsolata: „Ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást” (Jn 13,34). A két parancsolatnak a párhuzama gondolkodóba ejt, és egy gyakorlati problémát vet fel: a kettő közül vajon melyik a könnyebb és melyik a nehezebb? Mi könnyebb: a felebarátot szeretni, mint önmagunkat, vagy: a testvért úgy szeretni, ahogyan Jézus Krisztus szeret bennünket? Egy kis megfontolás rávezet a helyes megoldásra. Valaminek a könnyű vagy nehéz volta ugyanis attól függ, hogy kire hárítjuk. Egy kétéves fiúcskának az egy kilós súly felemelése nehezebb, mint egy atlétának az ötven kilogramm. Ez a hasonlat részben a szeretet teherpróbájára is alkalmazható. Nem a teher problématikus, hanem a megterhelt egyénnek az ereje. Az Ószövetségben Ábrahám úgy szerette Lótot, mint önmagát; ezért tudott annak javára anyagi előnyökről lemondani (lMóz 13,5-12). Az Újszövetségben Pál apostol úgy szerette az Izráel népét, mint Krisztus az övéit; ezért hajlandó lett volna zsidó honfitársai megmentése érdekében még a lelke üdvösségéről is lemondani, ha ez segített volna rajtuk (Róm 9,1-4). Ez a Szentírásban feljegyzett sok hasonló esetekből kiragadt két példa azt bizonyítja, hogy Jézus Krisztus szeretet-parancsolata teljesíthető, feltéve, hogy igaz követői és tanulékony tanítványai vagyunk. „Tanuljatok tőlem ...” - buzdította az övéit, és ez a buzdítása az „új parancsolat” teljesítésére is vonatkoztatható. „Amint én szerettelek titeket ...” - mondta Jézus. Mit jelent ez a gyakorlatban? Urunk szerette az övéit sok gyarlóságuk ellenére is. Tanítványai néha civakodtak és kishitűségükkel olykor megszomorították égi Mesterüket. A szenvedés küszöbén magára hagyták és elszéledtek; az egyik elárulta, egy másik megtagadta. De Urunk mindazáltal szerette őket, kivétel nélkül és mindvégig. Az őt elárulni készülő Júdás lábát is megmosta, és elfogatása pillanatában eltűrte képmutató csókját és „barátom”-nak szólította (Mt 26,47-50). János evangélista 8
