Vetés és Aratás, 1986 (19. évfolyam, 1-4. szám)
1986 / 2. szám
Megfordult, és elhagyta a házat. Jóska fia látta elmenni.- Apuka biztosan megint leissza magát - mondta szomorúan magában. - Nálunk egyszerűen minden csúnya. Még a virágok sem akarnak megnőni az udvarunkon. Estefelé Ernő hazajött, és látta, hogy felesége éppen készül az asztalt megteríteni. A fiú is bejött, egy pillantást vetett az ételre és dörmögött:- Már megint tészta, mindig csak tészta! Ekkor elnémult, és csodálkozva nézte, hogyan tesz le édesapja teljesen józanul egy kis csokor nefelejcset az asztalra.- Honnan vetted ezt, apuka? - kiáltotta a fiú, és fel akarta venni a virágot. De édesapja visszatartotta:- Ez anyukáé, a kerítés túlsó oldalán szedtem. Ti valamit vetettetek odalent, ugye? Valószínűleg elhordta a szél a magot a kerítés másik oldalára. Bizonytalanul nézett az asztalon át feleségére, aki remegő ujjakkal vette kezébe a virágokat.- Ne mondj le rólam, Margit - mondta halkan. - Utóbbi időben sokkal barátságosabbá tetted az otthonunkat. Először nem nagyon ügyeltem erre. Azt gondoltam, ez csak olyan elmúló hangulat nálad. Habozott, majd így folytatta:- De amit ma délután beszéltél egy otthonról, ahol szeretet lakik, azon el kellett gondolkoznom. És ha segítesz nekem, én is más ember leszek, ezt megígérem neked. Verejtékcseppek ültek ki homlokára, miközben beszélt. Margit tiszta abroszt tett az asztalra, és a nefelejcset kis korsóban a középre állította. Olyan szépen nézett ki, és mind a hárman örültek neki. Akkor Margit így szólt:- Tudod, Ernő, ezek a virágok arra akarnak minket emlékeztetni, hogy Isten segíteni akar rajtunk. Tudom, meg is fogja ezt tenni. Akkor az otthonunk olyan otthon lesz, ahol szeretet lakik. „A szeretet türelmes, jóságos, nem irigykedik . . . nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem háborodik fel, nem rója fel a rosszat” (lKor 13,4-5). Mit aratunk? Amit vetünk, azt aratunk. Amit teszünk, azzá leszünk. Mért ne lehetne jót adó érett kalász az életünk? Mikor az Isten jó s arat, minden pelyvát a szélbe hagy. Kárász Izabella Egy orvos meggyógyul Egy orvos, aki már régen vágyódott az Istennel való békesség után, egy hívő keresztyénhez ment beteglátogatásra. A Szent Szellem már meggyőzte őt bűnös voltáról, ezért békesség után vágyakozott, amelyet nem talált ebben a világban, mert az nem is képes adni. Most ezzel a „nagy” kérdéssel fordult betegéhez:- Legyen szíves megmondani, hogyan jut az ember olyan hithez, amely üdvözít és békességet ad. A beteg így válaszolt:- Doktor úr, én tudtam, hogy semmit sem tudok tenni a magam meggyógyítására, és ezért az ön kezébe adtam magam. Én bízom önben. Csak ennyit kell tennie önnek is: bízza magát Jézus Krisztusra. Ez a válasz bámulatba ejtette az orvost, és hirtelen világosság támadt lelkében.- Ez minden - kiáltott fel -, egyszerűen az Űr Jézusban bízni?! Most már látom azt, amit előbb nem láttam: Jézus mindent megtett. Igen. Ö a kereszten azt mondta: „Elvégeztetett!” Az Úr Jézus megtett mindent! És aki Őbenne hisz, el nem vész, hanem örök élete van! Most már nem csak elméletben tudom, hanem meg is tapasztaltam. Az orvos boldog emberként ment el a beteg ágyától, és örvendezett, hogy bűneitől ő is megmosatott a Bárány vére által. 41
