Vetés és Aratás, 1985 (18. évfolyam, 1-4. szám)
1985 / 3. szám
nélküli élet bűne! Sámuel azt mondta nagyon régen: „Távol legyen tőlem, hogy vétkezzem az Úr ellen azzal, hogy abbahagyom az imádságot értetek“ (lSám 12,23). Gyakran vagyunk erőtlenek, mert nem imádkozunk. Imáink sokszor nem az erő megnyilvánulásai, hanem komédiák csak. Nem tudjuk megmozgatni azt a kezet, amely a világot mozgatja, mert kezeink nem szentek. Túl sokat forgunk társaságban, és keveset vagyunk egyedül. „Urunk, taníts minket imádkozni!“ (Lk 11,1). A hű értelmezés érdekében azonban jó, ha megemlékezünk arról, hogy ennek az Haluszka Margit: VárófeTem A lét vonatja robogott velem, s egy állomáson letett valahol, s tovább futott; de most is hallom én, amint a messzeségben zakatol. Reszket a szívem, hogyha hallgatom távolba tűnő halk zaját, szédítő útján amint zakatol a csillagpályák millióin át. Sátán királyi széke: Földgolyó! Bűn és pokol harcának színhelye! Mióta ez a vonat itthagyott, ó, mily sokszor kell harcolnom vele! Az élet sokszor súlyos, könnyes itt, s mégis ragyogj, dalolj, nevess szívem! A vonat értem visszajön megint, e küzdő élet csak váróterem ... S ó, hogyha ez a cél eszembe jut: szép Üvegtenger, gyönyörű Sión! Áldott a Bárány, aki ott lakik! O, drága aranyutcás városom! (Mely felé robog majd a vonatom.) S addig csak várok ... várok boldogan, míg a vonat értem jön megint, s a csillagpályák millióin át velem az örök fénybe elrohan ... özvegy asszonynak az imája nem tartozik a Gyülekezethez, a Krisztus Testéhez. Hiszen mindenféle bosszúvágy vagy arra irányuló kísérlet egyenesen szembehelyezkedik azzal, amit Róma 12,19-21-ben olvasunk: „Ne álljatok bosszút önmagátokért, hanem adjatok helyet az Ő haragjának, mert meg van írva: »Enyém a bosszúállás, én megfizetek«, így szól az Úr. Sőt, »ha éhezik ellenséged, adj ennie, ha szomjazik, adj innia; mert ezzel parazsat gyűjtesz a fejére«. Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval.“ Mi, akik a kegyelem alanyai és tárgyai vagyunk, vágyódhatunk-e bosszúra? Isten őrizzen meg ettől! De lesz-e vajon olyan idő, amikor az özvegyasszony kiáltása a bosszúért helyénvaló és helybenhagyható lesz, és bosszú lesz valóban a felelet a kérésére? Igen, lesz. Ahogyan a Lukács 17. fejezet utolsó jelenete korszakosán mutatja az igazak feltámadását, ez még ezen is túlhalad, és a nagy nyomorúságról ad képet. Hadd emlékeztessek arra, hogy ez a példázat a 17. fejezetben leírt, az Úr eljövetelére vonatkozó események folytatása. Jegyezzük meg, milyen szorosan kapcsolódnak a fejezetek. Vajon Sodoma említése nyomra vezet-e arra a „bizonyos városra“ vonatkozólag, amit szellemi Sodornának hívnak a Jelenések 11,8-ban? Figyeljünk Ezsaiás 62,6-7-re is, ahol a város azonosságát megállapították, és ugyanezt a próféciát az 54. fejezetben: „Özvegységed gyalázatára nem emlékezem többé. Mert aki alkotott, az a férjed, akinek Seregek Ura a neve“ (4-5.v.). „Jaj, de magára maradt az egykor oly népes város! Olyanná lett, mint az özvegy. Nagy volt a népek között, úrnő a tartományok között, de kényszermunkássá lett!“ (JSir 1Д). Izráel jelenlegi helyzete és állapota az özvegység. Majd lesz idő, amikor nem lesz többé özvegyasszony egy bizonyos városban, amikor nem ezzel a szóval jelölik: „elhagyott“, és országát nem így: „puszta“, hanem úgy hívják majd: „Hephiriban“ (kedvemet lelem benne) és országát: „Beu-82
