Vetés és Aratás, 1985 (18. évfolyam, 1-4. szám)

1985 / 1. szám

tekintjük, aki mindenkor köteles elszámolni Urának, megbízójának. Mi sohasem önállósíthatjuk magunkat annak veszélye nélkül, hogy hűtlenségbe ne keveredjünk és a mammon szolgáivá ne váljunk.

A hamis sáfár példázata és annak magyarázata itt véget ért, de Jézus Krisztus tovább folytatta, és egyre keményebben szemébe vágta a farizeusoknak az elmondottak rájuk vonatkozó igazságát, így olvassuk a 15. versben tovább: „Ti igazaknak tartjátok magatokat az emberek előtt, de az Isten ismerr a szíveteket.”

Jézus Krisztusnak ez a példázata, a farizeusokkal való beszélgetése komoly tanulságul szolgálhat mind a mai napig valamennyi keresztyén embernek.-i -f

Fídu^ és sötétség

Vannak órák: az eget nyitva látjuk, csupa fény, csupa ragyogás a föld . . . imádatra indít ezer csodájuk, térdre hullunk Isten színe előtt.

És vannak órái a szenvedésnek.

Baj, veszedelem, ínség fenyeget. . . szívünkre nehezednek, égig érnek . . . eltakarják előlünk az eget.

De akkor is hisszük - akármi érjen, vigyáz ránk az áldó atyai szem.

S míg a fény újra áttör a sötéten, nem csüggedünk, csak várunk csendesen.

A. Münch után Túrmezei Erzsébet

FOGALMI KISLEXIKON

Elsőszülött (prototokos)

A Krisztusra alkalmazott „elsőszülött” vagy „elsőnek nemzett” kifejezést nem időileg kell értenünk, mintha ezzel vitatni lehetne öröktől fogva való létét, hanem rangsorolás szerint. Tisztán emberi értelmezés szerint elsőszülött az, aki azelőtt nem létezett, hanem csak születés útján jött a világra. Ezt Krisztusról nem mondhatjuk; Ő mindöröktől fogva létező. Amikor Jézus önmagáról bizonyságot tesz: „Már voltam, mielőtt Ábrahám lett volna” (Jn 8,58), a zsidók köveket ragadtak, hogy megkövezzék; hiszen ezzel Istennel tette magát egyenlővé, aki ezt - mint örökkévaló - egyedül mondhatta el magáról. Szemükben tehát ez istenkáromlás volt, amelynek büntetése a megkövezés általi halál. Jézus Krisztus nem csupán öröktől fogva való létezését, hanem örök istenségét is állította. Amikor Fülöp kéri: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk”, azt feleli: „Aki engem lát, az látja az Atyát” (Jn 14,8.9). A hitetlen zsidóknak már előzőleg így tett bizonyságot: „Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30). Ez az örök atya-fiú kapcsolat mindig is megfoghatatlan, elképzelhetetlen volt és marad a tépelődő értelem számára, a hit számára azonban megragadható. Legkönnyebben így fogalmazható meg: „Az Atya mindörökké nemzi a Fiút.” Ezt nem a gnosztikus kifejlés tan értelmezése szerint kell felfogni, mint minden lét őseredeti okából való fokozatos kifejlődést, amit atyának nevezünk, hanem úgy, mint Istennek magának örökké keletkező kijelentési formáját.

A Krisztusra alkalmazott elsőszülött kifejezést tehát nem egzisztenciálisan kell felfognunk azokon a helyeken, ahol Pál így szól róla, hanem rang szerint. Krisztus, aki lénye szerint a Kezdet, a halottak közül is az Elsőszülött, azért, hogy mindenben Ő legyen az első, egy proteuon, tehát olyasvalaki, aki az első helyet tölti be (Kol 1,18). A Róm 8,29 elsőszülöttnek nevezi Őt a sok testvér közt, akiket eleve ismert és elhívott az Atya, hogy Isten örök Fiának képmására formáltassanak át. Sőt, ezen túlmenően „Ő a láthatatlan Isten képe, a teremtmények között az elsőszülött; mert Őbenne teremtetett minden mennyen és földön - a mindenség Általa és Rá nézve teremtetett, és minden Őbenne áll fenn” (Kol 1,15-17). Mint elsőszülött Ő a kezdete (arché - őseredeti ok, Kol 1,18) minden létnek.

28