Vetés és Aratás, 1983 (16. évfolyam, 1-4. szám)
1983 / 4. szám
»Térjetek meg, mert elközelített az Istennek országa.« Az Újszövetség utolsó részében, a Jelenések könyvében pedig ismételten olvassuk, hogy a minden nemzetből, népből és nyelvből való megváltottak meg nem számlálható sokasága kiáltja: »Az üdvösség a mi Istenünké, aki a királyi székben ül, és a Bárányé!« (7,10). Majd meg ezt olvassuk: »Áldás és dicsőség és bölcsesség és hálaadás és tisztesség és hatalom és erő a mi Istenünknek mindörökkön örökké« (7,12). Ezért a végső célért tisztogatja tehát az Atya a szőlővesszőket, akár egyes tanítványokról, akár azoknak közösségeiről van szó. Azt akarja, hogy a tanítvány Jézusban maradjon. Jézus életnedve pedig a tanítványban keringjen, és célja, hogy mind az egyes tanítvány , mind a tanítványok közösségei ugyanazt a gyümölcsöt teremjék, mint Jézus, és ott legyenek abban a nagy sokaságban, mely majd tisztességet és dicsőséget tesz az Atyának, a nagy szőlőművesnek minden jóságáért és szeretetéért, még azért is, hogy életükben metszegette és tisztította őket, hogy méltók legyenek az Ő dicsőségére. Mert Jézus már a samáriai asszonynak megmondotta a kútnál, hogy »Az Isten Szellem és akik Őt imádják, szükséges, hogy szellemben és valóságban imádják« (Jn 4,24). Most ennek a példázatnak a mérlegén állunk. A mérleget a nagy szőlőműves, az Atya olvassa le, és a te lelki-szellemi gyümölcsözésed mértéke szerint vagy megtisztít téged mint szőlővesszőt, vagy pedig ha az igazsága úgy kívánja, akkor lemetsz, és te a szőlőtőke életerejének híján elszáradsz. Az Atyának nem az a célja, hogy te elszáradj és tűzre vettessél, hanem az, hogy jó gyümölcsöt teremj és megmaradj Jézusban, az igazi szőlőtőke erejében. Bár mindnyájunknak áldásul szolgálna ez a példázat és idejében arra vezetne, hogy valamennyien több és jobb gyümölcsöt teremjünk. A nagy szőlőműves ollója ezért metszegeti le rólunk vadhajtásainkat. Ez lesz az Atyának dicsőségére, lelkűnknek pedig üdvösségére. Gondolatok az imádságról Az imádság - élet. Mindig új, mindig más, és mégis ugyanaz. Mélységeiből ismeretlen forrásokat hoz felszínre, s minél inkább buzog, annál tisztább lesz a vize. Az imádság: harctér, ahová életünk nagy csatáját áthelyezzük, hogy megnyerjük. Az imádság az élettel szemben támasztott igényünk, mely megtisztult, felemelkedett és tudatára jutott annak, hogy összecseng Isten akaratával. Az imádság: kapu, melyen át magasabb világba érünk. Imádság nélkül nincs újjászületés, bűnbocsánat, megszentelődés, örök élet. Imádság nélkül nincs vigasztalás, nincs csoda, nincs igazi élet. Az Úr közelsége következményekkel jár: szelídség, bizonyosság, háládatosság, békesség - ezeket sorolja fel az apostol. Mindezek azonban a háládatosság alapérzelem kiágazásai. Isten világában nem érhet csalódás: mérhetetlenül többet nyerünk, mint amennyit ígért vagy vártunk. Az imádságban Isten maga tör utat legjobb énünkön át Szelleme számára, viszont mi magunkra vesszük azt a terhet, amit Isten hord az övéiért. Az imádság az Istennel való egybeforradás, gyümölccsé válás az Ő szőlőskertjében. Mély és igaz keresztyén gondolat, hogy az imádsággal új adottságok és erőforrások fakadnak fel az Isten világában, amelyek enélkül rejtve maradtak volna: de így felébresztve, az életnek új, nagyszerű, eddig nem álmodott lehetőségeit és diadalait nyújtják. 82
