Vetés és Aratás, 1983 (16. évfolyam, 1-4. szám)
1983 / 4. szám
Az élő Isten temploma Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan az Isten mondta: »Közöttük fogok lakni és járni. Istenük leszek és ők az én népem lesznek. Ezért tehát menjetek ki közülük és váljatok külön tőlük, így szól az Úr, tisztátalant ne érintsetek, és én magamhoz fogadlak titeket. Atyátokká leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek, így szól a mindenható Úr.« Mivel tehát ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és Isten félelmében tegyük teljessé a mi megszentelődésünket (2Kor 6,16-7,1). Ez az Ige gyönyörű ígéreteket tartalmaz azok számára, akik Istenben hisznek és szent akarata szerint élnek. Ha a szöveget figyelemmel olvassuk, két igazságot fedezünk fel benne. Az egyik az, hogy Isten számos áldásban kíván részesíteni, a másik pedig az, hogy Isten legtöbb ígérete bizonyos feltételhez van kötve. Aki csak az egyikre ügyel és a másikat figyelmen kívül hagyja, alaptalan reménnyel táplálja lelkét. Vegyük azért számiba mind az Isten ígéretét, mind annak feltételeit. Az ígéret így hangzik: »Mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan az Isten mondta: bennük fogok lakni és járni!« Sok embernek téves felfogása van Isten jelenlétéről. A templomépületet Isten házának tekinti, amelyben lakik, ahol fel lehet keresni, egy ideig a jelenlétében tartózkodni, kérelmeinket ott eléje terjeszteni, azután elbúcsúzni tőle, és a templom falán kívül újra a saját önző életünket folytatni. Ez a felfogás alapos tévedés. »A Magasságos azonban nem emberkéz alkotásaiban lakik« - olvassuk a Szentírásban (Csel 7,48). A templom épülete Isten imádásának a helye csupán és az ott tartott istentisztelet célja az Ige hirdetése, az Isten országára szánt adomány lerovása és a testvéri közösség ápolása. A mindenható Isten jelen van az imádás helyén, de nem lakik kézzel csinált templomban. Ez nem valamelyik teológus egyéni felfogása, hanem a Szentírásnak világos és határozott tanítása. Mi az élő Isten temploma vagyunk, mondja Pál apostol, és ezt kiegészíti Krisztus Urunk kijelentése: »Az Isten országa közöttetek van!« (Luk 17,21). Az apostol a lelkének viszonyát Urához így jellemzi: »Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus!« És ez a kijelentése csodálatosan egybevág a fenti Igével: »Közöttük fogok lakni és járni.« Isten ennek értelmében lehajol hozzánk, kegyelmébe fogad és arra méltat, hogy vele közösségben éljünk. Az ember, a természet rendje szerint, Isten teremtménye, és szent törvénye értelmében alantasa. De az ég és föld Ura ezt a rideg, törvényes kapcsolatot a szeretet meghitt viszonyára kívánja átváltoztatni, ezért nevezi magát Atyánknak és ezért szólít minket gyermekeinek. Ezt a kiváltságos kegyet az Isten szeretetének és a Megváltó Jézus érdemének köszönhetjük. Erre utal lelkes szóval János apostol: »Lássátok, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket!« (ÍJán 3,1). És Pál apostol a Tituszhoz írt levelében azt írja: Jézus Krisztus azért jött a világra, hogy a bűnösöket üdvözítse. - Összegezzük kegyelmes Urunknak a mai alapigében felsorolt ígéreteit: Lakozni kíván bennünk és közöttünk járni. Istenünk akar lenni, hogy az Ő népe lehessünk. Magához akar fogadni és Atyánk lenni, hogy fiai és leányai legyünk. És - mint legjelentősebb ígérete - arra méltat, hogy szívünk az élő Isten temploma legyen. Tanulmányunk azonban nem volna egészen teljes, ha nem esne szó e számos ígéret feltételeiről. Mik ezek? Az alapigénket megelőző versekben azt olvassuk, hogy az igazságnak nincsen köze a gonoszsághoz, sem pedig a világosságnak a sötétséghez. A 68
