Vetés és Aratás, 1983 (16. évfolyam, 1-4. szám)
1983 / 4. szám
Testünk: zsarnok, szamár vagy templom? Lehet a testünk: zsarnok. Tulajdonképpen mindnyájunknál, más-más változatban, ez a kiindulási helyzet. »Egykor mi is mind az engedetlenség fiai közt éltünk, testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk emberi természetünk szerint, éppúgy mint a többiek« (Ef 2,2-3). A testiség uralma alatt az ember lusta, kényelemszerető, falánk, irigy, önző, szenvedélyek rabja, kicsapongó. Korunk emberére különösen is jellemző, hogy miközben öntudatosan »felszabadultnak« vallja magát, egyre inkább a testiség zsarnoksága alatt él. Magától értetődőnek tartja, hogy ösztöneinek minden igényét azonnal, maradéktalanul és gátlástalanul kielégítse. »Igen ám, csakhogy a teljes nemi szabadságnak ára van!« - figyelmeztet dr. Forrai György orvos, az Élet és tudomány 1981. júl. 17-i számában. - »Senki előtt nem titok, hogy a hatvanas évek eleje óta megszaporodott hazánkban a nemi betegségekkel bajlódók száma. Ma az eddigi négy nemi betegségnél sokkal több baj ellen kell küzdenünk.« Ki ne ismerné saját tapasztalatból (és Isten őrizzen attól, hogy itt másokra mutogassunk), gyermekkora óta a testnek, a betegségnek ezt a zsarnoki, sokszor minden más megfontolást félresöprő, pusztító erejű uralmát? Melyikünknek ne volna szégyellni, megvallani-valója ezen a területen? S hogy a test zsarnoksága valóban pusztító, minket a végső javaktól, legfőbb értékektől megfosztó zsarnokság, erre Gál 5,19-21 utal: »A test cselekedetei nyilvánvalók, mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, viszálykodás, harag, önzés, pártoskodás, irigység, részegeskedés, tobzódás . . . Ezekről már előre megmondom nektek, akik ilyeneket cselekszenek, nem fogják örökölni Isten országát.« Mármint: ha ez a helyzet alapvetően meg nem változik. Lehet a testünk: szamár. Assisi Ferenc nevezte a testet »szamár testvér«-nek, annak az embernek a megfogalmazásában, aki már felismerte a test zsarnokságának a veszélyét, és rá akarja teljes lelki-szellemi erőfeszítéssel kényszeríteni testét olyan önfegyelemre, lemondásra, szolgálatra, amelyre éppoly kevéssé kész, mint kocsihúzásra a lusta és csökönyös szamár. Újra meg újra ösztökélni, ostorozni kell, hogy igába törjön és engedelmeskedjék. Jézus követői ismerik ezt a harcot, amelyet Isten megújító Szelleme bennük tulajdon »rossz testiségük« ellen vív. Míg e testben élünk, nem mondhatjuk, hogy ez a harc a Szellem győzelmével bennünk egyszer s mindenkorra végétért, de szabad az Ő erejével, hit által, újra meg újra áldott győzelmeket átélniük. »A test kívánsága a Szellem ellen van, a Szellemé pedig a test ellen, ezek ellenkeznek egymással, hogy ne azt tegyétek, amit (mint Jézus tanítványai) akartok. Akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt« (Gál 5,16-17.24). Nem maradhat ki a keresztyén életből Pál apostol küzdelme és odaszánása: »Megsanyargatom és szolgálatra alkalmassá teszem testemet, hogy míg másoknak prédikálok, magam olyanná ne legyek, mint aki alkalmatlan a küzdelemre« (lKor 9,27). Nem öncélú aszkézis ez, mely örömtelenné, megkeseredetté tesz, hanem magasabb cél érdekében bizonyul szükséges eszköznek. S hogy ez végső soron nem örömtelen áldozat, arról biztosít a harmadik hasonlat: Lehet a testünk: templom, Isten újjáteremtő Szelleme által, aki élteti, betölti. A templom arra való, hogy Istent dicsőítsék benne. »Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakozó Szent Szellem temploma, amit Istentől kaptatok, és ezért nem a magatokéi vagytok? - Dicsőítsétek Istent testetekben« (lKor6,19-20). Istentiszteletére, dicsőítésére alkalmas eszköz, »mozgó templom« legyen a megváltott ember! Kezünket felhasználva Jézus maga akar adni. 66
