Vetés és Aratás, 1983 (16. évfolyam, 1-4. szám)
1983 / 1. szám
ságá«-ról (1,18), ami elé várakozva tekint az, akinek szívében Krisztus hit által lakozást vett. A »dicsőségének gazdagsága« kifejezés ezen kívül csak a Rom 9,23-ban fordul elő. Ott az irgalom edényeiről van szó, akiket előre elkészített arra a dicsőségre, hogy rajtuk bemutathassa, megismertethesse a világmindenséggel dicsősége gazdagságát. Ezt nehéz még elképzelnünk is, mert halvány sejtésünk van arról, hogy mi a dicsőség. Hát még arról, hogy milyen annak a gazdagsága! Isten egész lénye tulajdonképpen dicsőség - ezért lényének kibontakozása és kifejezője is a dicsőség. Ez tükröződik a teremtett mindenségen, de legteljesebben a Fiúban mutathatta meg: »hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán« (2Kor 4,6). A dicsőség gazdagsága azonban csak akkor lett nyilvánvalóvá, amikor a megdicsőült Krisztus kijelenthette Pálnak az Ekklézsia, az ő Teste titkát. így tükröződhet Isten dicsősége most már nemcsak a Fiún, hanem Teste minden tagján, beragyogva majd a világmindenséget. Erre a feladatra készít fel bennünket ezen a földön. Nyeseget, farag, formál, tisztogat: »így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt vagy ránc, vagy bármi hasonló« (Ef 5,27) . Ez a megbízatás több, mint amivel Isten legtöbb gyermeke megelégszik. »Elég az nekem, hogy a mennybe jussak« - mondogatják. Itt azonban ennél sokkal többről van szó! »Adja meg nektek . . . hogy hatalmasan« (16.v.) - pontosabb visszaadásban: »hogy adhassa nektek a (ható)erőt«, a dünamisz-t. A dicsőség tehát erő? Ebben a vonatkozásban igen. Az emberi dicsőség külső pompa és csillogás, de nincs mögötte erő. Ebből az imából nyilvánvalóvá lesz, hogy az erőre elsősorban nem a szolgálat elvégzéséhez van szükség. Mi általában azért szoktunk imádkozni. A belső ember megerősödéséhez, Isten tervének, gondolatainak, a Krisztus Jézusban adott csodálatos kegyelmének és szeretetének megértéséhez kell az erő. Akit ez áthat, annak szívéből önként fakad fel a hálaadás, a Neki való engedelmesség, odaszánás és szolgálat. Ennek a hatóerőnek (dünamisznak) erőterében, amit »dicsőségének gazdagsága szerint« ad, válik minden eredményessé a hivő életben. Nagyobb erőre van szükség Isten lábaihoz való letelepedésre, hogy tanítson bennünket, mint a szolgálathoz, mert bennünk úgyis nagy a tenni akarás. »A belső emberben« kell megerősödni, azaz rendíthetetlennek lenni. Péter »a szív elrejtett emberé«-nek nevezi (lPét 3,4), amit a csendes és szelíd szellem díszével kell ékesíteni. A 2Kor 4,16 beszél arról, hogy a mi külső emberünk állandóan romlik, hanyatlik, de a belső emberünk ennek ellenére napról napra megújulhat. A külső emberre szükségünk van, mert ebben a világban élünk, de az a születés pillanatától a halál felé halad. A belső embert az élet szellemének törvénye vezeti, hajtja Istenhez és Krisztushoz való igazodásra. Ha azonban a hivő embernél a belső szükséget szenved, vagy a súlypont a külső dolgokra tevődik át, az elsatnyulás veszélye fennáll. A belső csak a Krisztussal való közösségben növekedhet, erősödhet »az 0 Szelleme által«. A Szellem feladata Krisztus szolgálata, Róla bizonyságot tenni (Jn 15,26), őt dicsőíteni (Jn 16,14). A »Pünkösdi háztartásban« ez a bizonyságtétel a feltámadt Úrról szólt, akit igazán megillet Dávid trónja (Csel 2,30-33). A Messiás Király eljövő uralmának előízét kapták a jelekben és csodákban. A Titok-háztartás kezdetével ezek megszűntek, mert a Szellem bizonyságtétele Krisztus megdicsőítése lett, mint az Ő Testének Feje, aki univerzális dicsőséget nyert. Az Isten törvényében gyönyörködő belső emberről még a Róm 7,22 szól. M.S. 24
