Vetés és Aratás, 1983 (16. évfolyam, 1-4. szám)
1983 / 4. szám
SZERELEM * HAZASSAG * CSALAD HIVATÁS ÉS CSALÁD ÉS GYÜLEKEZET ÉS . . . Igazán ez a véleményük? Nem tudhatok én mindent csinálni. Végül én is csak ember vagyok! Méghozzá olyanvalaki, aki túl van terhelve feladatokkal; valóságosan ez a helyzet, és nemcsak én érzem úgy. Bizonyítja ezt a határidőnaplóm: tele van firkálva időpontokkal, programokkal, és sok közülük utólag beszorítva. Időm teljesen be van táblázva. Miért nem akarják az emberek nekem ezt elhinni? A mindennapos szöveg: »N. úr, legyen olyan szíves, intézze el nekem ezt!« És máris ott fekszik az íróasztalon még egy akta. »Idefigyelj János, ha most nem erősíted meg a meglazult ruhafogast az előszobában, akkor a kabátjainkat az ágyra fektethetjük.« »Papa, mikor játszol már velem egyszer? Hiszen annyiszor megígérted már!« »0, kedves N. testvér, volna még egy csodálatos feladat a részedre. Nézd csak . . .« »Nem, én csak egy ember vagyok. Azt a kevés időt, amivel rendelkezem, nem tágíthatom ki. Az én erőm is határos. És ezért: nem, nem, nem! Ma az emberek, férfiak és nők egyformán stresszben élnek. Sok gyülekezeti tag is űzött vadnak érzi magát, akire minden oldalról könyörtelenül lasszókat vetnek. Nemcsak a hivatásbeli és társadalmi követelmények hurkai csavarodnak a nyakunk köré. Ehhez jönnek még a család és rokonság igényei. És végül még a gyülekezet felől is ilyen lasszók repülnek az ember felé: felszólítanak az összejöveteleken való gyakoribb részvételre, a vasárnapi iskolai szolgálatra, vagy valamilyen más, a gyülekezetben éppen aktuális munkára; talán valamilyen munkacsoport felelősségteljes irányítására. De ami sok, az sok. A másféle kötelességek is elég terhet jelentenek, az ember már mozdulni sem tud. Van-e ebből a dilemmából egyáltalán kiút?« A címben szereplő három főnév nem mindenkinél jelent feltétlenül azonos sorrendet; mindenki maga képez az életében súlypontokat. Mégis először ebben a felsorolásban szeretnék röviden életünk e területeiről szólni. Mert mihelyt ennek a háromszögnek egyik csúcsa önállósítja magát, a másik kettő azonnal problémává válik. Az ember hivatásában teljesen felőrlődhet. A főnök bizonyára örül az ilyen beosztottnak. Mert ez mindig a helyén van és tudja, mit kell tenni. A túlórázás inkább örömöt okoz neki, mint terhet (még akkor is, ha otthon sóhajtozik miatta). Vagy ha valamilyen magasabb pozícióban van: még munkaidő után is csak az üzeme jár az eszében; más dolog nem is érdekli. Szegény asszony, aki egy ilyen robotemberrel házasodott össze - nem beszélve a gyerekekről! A gyülekezetben való »szolgálata« arra az átutalásra szorítkozik, mellyel megbízta bankját. »Hogy gyakrabban legyek látható? De hogy képzeli ezt? Sejti egyáltalán, hogy mennyi dolgom van?« Még ma is előfordul gyászjelentéseken a közismert mondat: »Élete csak munka volt.« Általában meg szokták jegyezni, hogy ezzel nem egyértelműen dicsérik az illetőt. Nem akarok túl sötét képet festeni, de a hivatásbeli túlterheltség ma már szinte általános jelenség. Az ember teljesen felőrlődhet a családjában . . . . . . nemcsak mint háziasszony, mint anya. A férfiak is lehetnek kifejezetten családközpontúak. Egy szeretettel összeeszkábált kerti lugas, saját kezűleg barkácsolt játéklehetőség a gyerekeknek, gyakori családi kirándulások - ezek félreérthetetlen 119
