Vetés és Aratás, 1983 (16. évfolyam, 1-4. szám)
1983 / 4. szám
A jövendő dicsősége »Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk. Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önszántából, hanem azáltal, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel, hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgáságából arra a szabadságra és dicsőségre, amelyben Isten gyermekei részesülnek. Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig. De nemcsak ez a világ, hanem még azok is, akik a Lélek első zsengéjét kapták, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására« Róma 8,18-23. Milyen lesz az a jövendő dicsőség, amelyről az apostol azt mondja, hogy bőségesen kárpótol majd minden mostani szenvedésért? Ki tudná lefesteni?! De azt tudjuk, hogy hiányozni fognak belőlük azok a vonások, amelyek elrontják a mostani életünk szépségét (18). Nem lesz majd körülöttünk olyan enyészet dúlta világ, mint most. Amerre nézünk, az elmúlás, a hervadás, a haldoklás bizonyságaival találkozunk ebben a mindenségben. Valami néma fájdalom zokog végig a világon és reánehezedik legtisztább örömeink óráira is. Valamikor másképp lesz. Isten romolhatatlanságba öltözteti majd ezt az enyésző világot (19-22). És nem lesz majd rajtunk ilyen bűntől megfertőzött test, mint most. Sokat kaptunk Istentől már, de többet kell még kapnunk ezután. A Lélek ajándéka áldott új életet fakasztott, de akárhogy átjárja is valónkat: a testünk a régi marad, tele indulatokkal, kísértéseknek, hanyagságnak és békétlenségnek csíráival. De eljön majd »a testünk gváltásának« órája is (23). Amit Isten elkezdett bennem, el is fogja végezni. Elég nekem ennyit tudnom, ha mégoly titokzatos is a jövendő. Dr. Vidor János Jézus Krisztus csodálatos személyisége »Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet« (Zsid 5,8). Isten nekünk adta az evangéliumot, hogy általa üdvösségünk legyen már most és az örökkévalóságban. A legcsodálatosabb személy, akiről az evangélium szól: az Úr Jézus Krisztus. Ő nemcsak csodákat tett, hanem személye a minden csodák csodája - a Személlyé lett őscsoda . . . Ő Isten volt és emberré lett, anélkül hogy megszűnt volna Isten lenni. Miután a szenvedést mint ember betöltötte, újra Istenné lett, anélkül hogy megszűnt volna ember lenni. Ó volt az egyetlen, akire a Szentírásnak ezt a megnevezését teljes mértékben vonatkoztathatjuk: Isten Fia. Példátlan azonban az, ahogyan Ő önmagát kihangsúlyozva Emberfiának nevezte - ahogy azt Dániel próféta megjövendölte. Ha nem lett volna emberré, nem lehetett volna közvetítő és közbenjáró Isten és ember között, és semmiképpen sem tudott volna meghalni, hiszen О bűn nélkül való volt. Egyedül ő tehette fel a kérdést: »Közületek ki tud rám bűnt bizonyítani?« (Jn 8,46). Fenti Igénk azt mondja: Jézus szenvedett, s általa tanulta az engedelmességet, így vitte tökéletességre megváltói munkáját. Most azonban rajtunk a sor, nekünk kell engedelmeskednünk. Ezért tegyük fel magunknak a kérdést: Igazán engedelmeskedem az Úrnak? Igen?! Akkor dicsőítjük Ót, ahogy ő az Atyát dicsőítette. H. Conradt 110
