Vetés és Aratás, 1982 (15. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 3. szám

Mialatt ott álltam az Úrral, megláttam azokat a dolgokat, melyeket korábban soha észre sem vettem. A függönyök - amelyekre egész kis vagyont költöttem! A környék valamennyi bevásárlóközpontját végigjártam, hogy olyat találjak, ami a bútorokhoz és szőnyegekhez illik. A zongora - és a mellette énekléssel eltöltött szép esték. Egyik este a fiatal testvérek énekeltek és megkérdezték, nincs-e valakinek kívánságéneke. Egy szép régi himnuszt kértem: »Csak zarándok vagyok itt, aki sátorban lakik«, és tisztán hallottam az egyik nemrég megtért fiatal testvér hangját a szája elé tartott keze mögül: »Méghozzá micsoda sátorban!«

Nem tudom miért, de a jubileumi évre kezdtem gondolni az Ószövetségből. Ötven évenként minden tulajdon visszakerült az eredeti tulajdonosához. Ez azt jelentette, hogy minél jobban közeledett a jubileumi év, a birtokolt dolog piaci értéke annál inkább csökkent. Szellemi leltárt vettem föl valamennyi kincsemről, és felismertem, hogy azok értéke a számomra állandóan csökken, minél jobban közeledünk az Úr visszajöveteléhez. Ma még felhasználhatnám őket az evangélium terjesztésére, holnap már értéktelenek lehetnek a számomra.

Hajnali fohász . . .

Ó, köszönöm a hajnal pirkadását, a reám virradó kegyelmi napot! Köszönöm a lélek megnyugvását, hogy eléd hozhatok gondot, bánatot. És köszönöm az Ige üzenetét, mert úgy várom én, mint égi harmatot.

Köszönöm még, hogy erősen fog

kezed,

és nem enged el, mint hulló csillagot!

K.P.-né

Gondolataimat az szakította félbe, hogy ugrálva berohant a szobába amúgy is terhiemre levő dakszlikutyám. Jobb lett volna, ha be sem jön. Még mindig dühös voltam a számla miatt, amelyet az állatorvosnak kellett az oltásért kifizetnem. Mindig azt gondoltam, nem drága dolog a kutyatartás, ez azonban költséges állat volt - csak tőkehúst zabáit és drága kutyatápszereket. Biztos voltam, hogy a föld némely részén emberek élhettek volna meg abból, amibe nekem ennek az állatnak a tartása került. Vendégem, a mindent átvizsgáló, ezt is észlelte - és nem szólt semmit.

Odaát a sarokban a bélyeggyűjteményem volt - Izráel eddig kiadott valamennyi bélyegével. Azt gondoltam, hogy az Úr Jézus örülni fog Izráellel és prófétai jelentőségével kapcsolatos érdeklődésemnek. Hirtelen arra kellett azonban gondolnom, hogy mit lehetne elérni az Ő céljaiban, ha a bélyegeket eladnám és a bevételt evangéliumi irodalom beszerzésére használnám fel. Eddig ezt a bélyeggyűjteményt valóban kincsként őriztem; most azonban egyszerre elment a kedvem tőle.

A kávézóasztalon a virágkereskedő számlája hevert. Egy barátom temetésére küldtem egy koszorút, drága volt. Most meglehetősen értelmetlennek tűnt a számomra, ennyi pénzt kiadni olyan virágra, amely csak rövid ideig pompázik. Sokkal jobb lett volna a pénzt bibliákra fordítani. Másik oldalról azonban a társadalmi szokás ereje olyan nagy - és én azt gondoltam, hogy alkalmazkodnom kell hozzá.

Amint az várható volt, az Úr átment, hogy megnézze könyvgyűjteményemet. Nagyon büszke voltam Darby összegyűjtött írásaira. 34 kötet, bőrkötésben. Őszintén szólva, alig olvastam belőlük valamit, azonban a tudományos érdeklődés és a jó hivő látszatát adták nekem. Voltak még más könyvek is, melyeket sohasem olvastam el, és valószínűleg soha nem is fogok elolvasni. És a többiek, melyeket elolvastam, de többet már nem veszem kézbe.

85