Vetés és Aratás, 1982 (15. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 3. szám
Méltó a Bárány! Jézus Krisztusról egyszerre két ellentétes kijelentés hangzott. Ha a múltba visszanézünk, az hangzott felőle: »Méltó a halálra!« (Mt 26,66). Ha a legtávolabbi jövőbe, Isten terveinek végső kiteljesedésébe pillantunk bele, akkor pedig ez: »Méltó, hogy övé legyen a dicsőség!« (Jel 5,12). A mi lelkűnkben most a Szent Szellem mindkét kijelentést elevenné akarja tenni, hogy bűnbánattal ismerjük fel, mit szenvedett Isten Báránya értünk, és hálás hittel, hódolattal valljuk mi is: Méltó, hogy övé legyen a dicsőség! Megöletett Bárány - hiszen megölték a kereszten -, de örökkön-örökké él, mert Ő maga az Élet! Elfogyott az ereje, mikor a Golgotára vitte fel a nehéz keresztet. így engesztelte ki az Atyát miértünk, akik annyiszor használtuk rosszra és rosszul testi vagy lelki erőnket: használtuk rosszra, bűnre, nem használtuk jóra - ezért méltó rá, hogy örökre övé legyen az erő. Övé a legnagyobb erő a világon, az isteni szeretet megtartó ereje! Minden gazdagságától megfosztották, még utolsó köntösét is letépték róla, mielőtt megfeszítették. így engesztelte ki az Atyát a mi kapzsiságunkért, zsugoriságunkért - ezért méltó rá, hogy övé legyen a gazdagság. Ő tud minket igazán meggazdagítani irgalommal, lelki gazdagsággal, kegyelmi ajándékokkal. Gazdag létére szegénnyé lett értünk, hogy mi az Ó szegénysége által meggazdagodjunk (2Kor 8,9). Bolondságnak tűnt a kereszt a kortársak sokasága szemében. Bolondságnak tűnt, hogy Isten Fia így engedje megölni magát. Bolondságnak tűnt, hogy ez a kereszthalál a világnak üdvösséget szerezhet; »a keresztről szóló beszéd - mindmáig - bolondság azoknak, akik elvesznek«; de Istennek tetszett, hogy a kereszt látszólagos »bolondsága« által tartsa meg a hívőket. És »méltó a Bárány, hogy övé legyen a bölcsesség«. Igazán bölccsé Jézus tud tenni minket; igazán bölcsen akkor döntünk, élünk, ha az Ő Szellemének vezetésére hagyatkozunk: NEKI van igaza, Ő tudja legjobban. A hatalom a kereszten mintha elvétetetett volna Jézustól. Kajafás, Heródes, Pilátus, a római katonák gyakorolták akkor a látható hatalmat. Hatalmáról lemondva engesztelte ki Jézus az Atyát a mi hatalmaskodásainknak, a hatalommal való visszaélésünknek minden bűnéért. Ezért méltó, hogy övé legyen a hatalom - az igazi, a szeretet isteni hatalma! A tisztességtől végleg megfosztották Jézust szenvedései folyamán. A legcsekélyebb emberi tisztességtől is: szembeköpték, arcul ütötték, botokkal verték a főpap szolgái. Gúny tárgyává tette Öt Heródes, mint valami hitvány bohócot. A római katonák térdet hajtva gúnyt űztek belőle, mialatt töviskoronát nyomtak a »király« homlokára, nádszálat királyi pálcaként a kezébe. Gúnyolták a főpapok is, mikor már a kereszten függött: »Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztről, és hiszünk benne!« - így engesztelte Jézus az Atyát a mi sok tisztességtelen szavunkért, gondolatunkért, viselkedésünkért. Méltó rá, hogy övé legyen a tisztesség és a dicsőség! Az áldás elvétetett Jézustól a kereszten. Átélte az Atyától való elhagyatottságot is, az átkot, hiszen átkozott mindenki, aki fán függ - az Ószövetség szava szerint. Itt hatolt le megváltó szeretete a legmélyebb pontra: átokká lett értünk. Magára vállalta helyettünk Isten átkát, ítéletét a bűn fölött, hogy mi ezen az áron áldás birtokába jussunk. Ezért méltó, hogy övé legyen az áldás! Héber, latin és görög nyelven - három világnyelven - írták a keresztjére: »Názá-77
