Vetés és Aratás, 1982 (15. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 3. szám

De szerencsére a levegő nem ilyen összeté­telű, különben a legelső villám, amely átha­ladt a világmindenségen, meggyújtotta vol­na a levegőt, s az pillanatok alatt az élet fenntartására alkalmatlan barna füstté vál­tozott volna, és így az egész állat- és nö­vényvilágot igen rövid idő alatt megsemmi­sítette volna. Lássunk egy másik példát. A legtöbb szi­lárd, folyékony vagy gáznemű test kitágul, ha hevítik, és összehúzódik, ha lehűtik. A víz azonban nem követi ezt az általános törvényt, hanem igen különösen viselke­dik. Ha lehűtik, összehúzódik mindaddig, amíg eléri a négy fok Celsiust a fagypont felett. Hiába hűtjük tovább, nem húzódik össze, hanem ismét kitágul. Miért van erre szükség? Képzeljünk el egy tavat, vize a forró nyár után kezd lehűlni. A víz felszíne hidegebb és nehezebb lesz, miáltal a hide­gebb réteg lesüllyed a tó fenekére. így megy ez napról-napra mindaddig, amíg a víz felszíne eléri a plusz 4 C fokot. Ekkor a felszínen levő réteg - ahelyett, hogy folyta­tódna benne az eddigi folyamat - ismét tágulni kezd, s így könnyebb lévén, a felszí­nen úszva marad. Ez a könnyű vízréteg aztán megvédi a tó többi vizét a fagyástól. Gondoljuk el, ha a víz a megszokott tör­vényt követve a hidegben összehúzódna, egyszerre az egész tó vize egy jégtömbbé válna, melyben minden élőlény meghalna, és amit a legmelegebb nyári nap sem tudna megolvasztani. Van egy fa, amelynek Madagaszkár a hazá­ja, de üvegházakban is látható. Az »utazók fájá«-nak is nevezik, mert széles levelei a tropikus esővel és az éjjeli bőséges harmat­tal szemben úgy viselkednek, mint a csator­nák. A levél alján van egy természetes korsó, amely tökéletesen olyan, mint a mi fedeles, melegvizes kannánk, és körülbelül egy liter folyadékot képes befogadni. Ami­kor üres (ez a természetes edény), fedele függőlegesen áll, és nyitva tartja a korsó száját, amint azonban megtelik az eső vizé­vel, a fedő azonnal lezárul. Vajon ez a fa csak az »atomok szerencsés alakulása« Túrmezei Erzsébet: Te adod őket! Hűvös harmat lankadt virágnak testvérre találni Tebenned, megosztani örömöt, terhet. Uram, testvéreimért áldlak! Dicsérlek, mert Te adod őket, a szürkeségbe fény hozókat, az érettem imádkozókat, csüggedésből felemelőket. Te adod áz érettem imádkozókat, csüggedésből felemelőket. Dicsérlek, hogy sose hagysz árván. Testvéri szívek csodahídja ragyogó ívű, szép szivárvány. Rajta mindig angyalok járnak vigasztalva és bátorítva . . . Uram, testvéreimért áldlak. (így leszel áldás c. kötetből) folytán jött létre így? Vagy valami szeren­csés véletlen eredménye csupán? Nem kell-e becsületes módon elfogadnunk azt a kikerülhetetlen következtetést, hogy egy bölcs, egy olyan Isten teremtette ezt a fát, aki gondolt az Ő teremtményeire, és a fát arra rendelte, hogy különös rendszerével tökéletes pontossággal szolgáljon éjjel és nappal, ezer esztendőkön át. Nem tudom, hogy olvasóim közül ki vég­zett mikroszkóp vizsgálatokat sarkított fénnyel. Tegyünk a mikroszkóp alá pél­dául egy fiatal osztrigát, amely olyan pici, hogy egy csepp vízben is megél. Közönsé­ges fénynél semmi különöset nem látunk, de sarkított fénynél minden egyes osztrigán 68

Next

/
Thumbnails
Contents